2011. július. 26. 21:06 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. július. 26. 22:04 Itthon

A Facebookon jelentette be Versend csődjét a polgármester

Saját Facebook-oldalán jelentette be az egyik Baranya megyei település, Versend polgármestere, hogy a falu csődöt jelentett. Kárász István szerint a felszámolási eljárás elindításának okai között szerepelnek olyan ki nem fizetett számlák is, amelyekről elődje nem tájékoztatta a vezetést.

"Háromszor sikerült, negyedszerre, sajnos, már nem…! A hétszázát, de kellemetlen! Mi is történt?" - kezdi mai bejegyzését a polgármester. "Igen, képviselő Testületünk tegnap egyhangulag, öt igen szavazattal a felszámolási eljárás megindítása mellett döntött. „Csődöt” jelentettünk" - olvasható a szövegben, amely szerint több ok vezetett a kialakult helyzethez. Ezek között szerepel Kárász István szerint az előző polgármester után "örökölt" több mint 48 milliós banki tőketartozás, illetve kamatai, valamint egy 24 milliós beszállítói tartozás is. Ez a polgármester szerint "először csökkent, majd jöttek újabb számlák, melyekről a volt polgármester úr nem számolt be, azaz utólag derültek ki".

A falu korábban már háromszor is elkerülte a csődhelyzetet, hol újabb hitel, hol pedig különféle ingatlanok eladásának segítségével - írja a polgármester. Most viszont az iparűzési adóbevételek már csak szeptember 15-e utánra várhatók, miközben az önkormányzatnak likviditási gondjai vannak, 60 napon túli ki nem fizetett beszállítói tartozással, de akad még 2008-ból származó bevétel is. "A mai napon a Megyei Bíróságnak megküldi Versend Község Képviselő Testülete a felszámolási eljárás iránti kérelmét. A csőd, már megkerülhetetlen állapot, sajnos! Jöjjön a pénzügyi gondnok (csődbiztos)!" - zárja az üzenetet a polgármester. A lakosságnak címzett szöveget az alpolgármester, illetve a képviselőtestület több tagja is.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.