2011. július. 22. 10:46 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. július. 22. 10:29 Itthon

Gyerekszobában találtak rá a kenderültetvényre

Kattant a bilincs annak a makói párnak a kezén, akik házukban kendernövényeket termesztettek – közölte a rendőrség.

A Terrorelhárítási Központ munkatársai július 21-én hajnalban fogták el azt a párt, akik a makói Soproni utca egyik házában kendert termesztettek. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai által a lakásban megtartott házkutatás során az emeleti gyerekszobákban, valamint az ingatlanhoz tartozó melléképület tető alatti részében összesen 469 élő virágzatú kendernövényt foglaltak le.

Előkerült további 20 elszárított úgynevezett anyatő is. Az igazságügyi botanikus szakértő előzetes véleménye szerint jelentős mennyiségű THC tartalmú növényről van szó. A rendőrök a házban lakó 42 éves férfit és 30 éves nőt előállították, majd kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket. Velük szemben jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt indítottak eljárást. A bíróság ma dönt arról, hogy elrendeli-e a gyanúsítottak előzetes letartóztatásba helyezését.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.