2011. július. 21. 13:49 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 21. 14:03 Itthon

Kommandósok autóját akarta kirabolni a mindszenti tolvaj

A figyelőszolgálatot ellátó kommandósok gépkocsiját akarta kirámolni egy mindszenti férfi, aki rajtavesztett: elfogták és kezdeményezték előzetes letartóztatását – tájékoztatta a rendőrség csütörtökön az MTI-t.

A Csongrád megyei Mindszenten az utóbbi hetekben elszaporodott gépkocsi-feltörések és autólopások miatt figyelőszolgálatot rendelt el a hódmezővásárhelyi rendőrkapitány – mondta Szenti Szabolcs, a megyei főkapitányság szóvivője.

Éjszaka a megyei főkapitányság kommandósai kisbuszukkal megálltak az alföldi város egyik frekventált helyén, és a sötétített ablakok mögül figyeltek. Egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy egy férfi kerülgeti az autójukat, majd a nyitva hagyott ablakon benyúl, és megpróbálja kiemelni az ülésen lévő táskát. Ekkor azonban meglátta a hátul ülő kommandósokat, és futásnak eredt, de a rendőrök néhány méterrel odébb elfogták.

A házkutatás során a nyomozók szinte hiánytalanul megtalálták a nyolc mindszenti és egy hódmezővásárhelyi autófeltörésből származó lopott tárgyakat, köztük laptopot, mobiltelefont és okmányokat – tudatta a szóvivő.

A rendőrség üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt indított eljárást a 36 éves mindszenti férfi ellen, akit őrizetbe vettek, és kezdeményezték előzetes letartóztatását. A férfi eddig hatszor volt büntetve vagyon elleni bűncselekmények miatt, és jelenleg is több büntetőeljárás folyik ellene.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.