2011. július. 21. 17:37 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 21. 17:34 Itthon

KDNP: az MSZP az "egyházi bizniszt" támogatja

A kereszténydemokrata Lukács Tamás szerint jó volna, ha az MSZP az ateista attitűdöt feladva befejezné az előző 40 év és az azt követő 20 év vallásháborúját.

Lukács Tamás, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának KDNP-s elnöke csütörtökön közleményben reagált az MSZP sajtótájékoztatójára. Lukács Tamás úgy fogalmazott, szerinte úgy tűnik, Nyakó István és társai továbbra is védeni kívánják azt a rendszerváltás előtt született és általuk gründolt jogszabályt, amelynek alapján a vallásszabadsággal való visszaélésnek tág teret engedtek. Húsz év alatt sem tanúsítottak más magatartást - úgy tűnik, hogy nem kívánják felszámolni az egyházi bizniszt - írta. Hozzátette: Nyakó Istvánt az sem zavarja, hogy a jelenlegi egyházi szervezetek által fenntartott szociális intézményekről az állam tovább gondoskodik, és ezáltal biztosítja még a törvény hatályba lépése előtt a folyamatos működést.

Az oktatási intézmények kapcsán kiemelte: nem tudnak olyan esetről, ahol nem az önkormányzat ajánlotta fel az iskolát az egyházaknak, ennek következtében az MSZP képviselőjének állítása nemcsak félrevezető, hanem hamis is. Leszögezte: az egyházak szabad működését, továbbá a vallás közösségi gyakorlását európai példáknak megfelelően biztosítani fogják, az álvallási szervezeteket és gazdasági manipulációkat felszámolják. "Döntsék el, ki miben érdekelt" - zárta állásfoglalását a kormánypárti politikus.

Nyakó István csütörtökön azt mondta, az MSZP úgy véli, mivel alkalmazhatatlan, máris elbukott az új egyházi törvény, amelyet Schmitt Pál köztársasági elnök a szocialisták véleménye szerint olvasatlanul írt alá. Az ellenzéki párt ezért azt szeretné, ha a jogszabályt a parlament az őszi ülésszak elején "kijavítaná".  Nyakó István  szerint a jogszabály - amely a keddi Magyar Közlönyben jelent meg - több ellentmondást tartalmaz, ezek közül csak az egyik, hogy a kormánytöbbség deklarált szándékával szemben az egyházzá nyilvánítására vonatkozó kérelemhez továbbra is csatolni kell a vallási közösség ezer tagjának aláírását, ezt a rendelkezést ugyanis nem törölték a törvényből. A szocialista politikus azt közölte: azt fogja kérni a frakciótól, hogy az egyházi nyilvántartásba vételre irányuló kérelmek elbírálásáról szóló parlamenti döntésekben az MSZP ne vegyen részt, ez ugyanis nem lehet a képviselők hatásköre, "a parlamentben nem istenek ülnek".

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.