2011. július. 20. 18:20 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 20. 18:27 Itthon

Egyházi delegált irányításával ellenőrzik a Közszolgálati Kódex betartását

Fábri Györgyöt, a Magyarországi Evangélikus Egyház delegáltját választották szerdán a Közszolgálati Testület elnökévé.

A Közszolgálati Testület június 22-én tartotta alakuló ülését. A köztestületek, egyházak és civil szervezetek képviselőinek részvételével működő testület feladata a Közszolgálati Kódex érvényesülésének ellenőrzése.

A testület második ülésén a tizennégy tagból tizenhárom volt jelen, akik egyhangúlag választották meg Fábri Györgyöt – közölte Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnöke.

Fábri György az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett filozófia szakon. 2000-től tíz éven át a Magyar Tudományos Akadémia kommunikációját irányította, 2010-től az ELTE rektorhelyettese.     

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.