2011. július. 20. 17:44 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 20. 17:44 Itthon

Drogdílert fogtak el Fejér megyében

Drogdílert vettek bűnügyi őrizetbe a Fejér megyei rendőrök; a 34 éves ráckeresztúri férfit azzal gyanúsítják, hogy fiataloknak árult kábítószert - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.

A férfit mintegy egy hónapos nyomozás után fogták el ráckeresztúri lakásában. Ez idő alatt szerezték be a nyomozók azokat a bizonyítékokat, amelyek alapján megalapozottá vált a gyanú vele szemben - mondta el Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Tájékoztatása szerint a házkutatás során kisebb nejlonzacskókból kábítószergyanús anyag, valamint kisméretű alumíniumfólia került elő, ezeket a rendőrök lefoglalták. 

A gyanúsított a kihallgatásakor tagadta a kábítószer terjesztését, azt viszont elismerte, hogy kábítószer-fogyasztó. 

Csaknem tucatnyi ráckeresztúri és ercsi fiatalt is előállítottak, akik fogyasztóként kerültek a nyomozók látókörébe. Őket a rendőrök mintavételre állították elő, s mindaddig csak tanúként szerepelnek az ügyben, amíg esetükben a szakértői vélemény alá nem támasztja a kábítószer-fogyasztást. 

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság folytatja a nyomozást, így nem kizárt, hogy újabb fogyasztókat is előállítanak, valamint azokat is, akiktől a díler a kábítószert vásárolta.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?