Itthon MTI 2011. július. 19. 15:36

Szabó Máté: Az "Ab ügyfélszolgálataként" fog működni az új ombudsmani hivatal

Szabó Máté országgyűlési biztos szerint az ombudsmani hivatal a jövő évtől az Alkotmánybíróság (Ab) egyfajta "előretolt helyőrsége", "ügyfélszolgálata" lesz, mivel az alkotmányjogi panasz általános lehetősége megszűnik, az állampolgárok és a civil szervezetek pedig részben a hivatalon keresztül fordulhatnak majd az Ab-hoz.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a Nemzeti Közigazgatási Intézet által kiadott Közszolgálat című lapnak adott interjúban kifejtette: az, hogy megszűnik az alkotmányjogi panasz általános lehetősége, és az állampolgárok, valamint a civil szervezetek részben az ombudsmani hivatalon keresztül fordulhatnak majd az Ab-hoz, akár több ezerrel is megnövelheti a panaszok jelenlegi, évente nyolcezres számát.

MTI / Kollányi Péter

Ehhez jönnek még a helyettesektől, a speciális ombudsmani területekről érkező panaszok, így előfordulhat, hogy gyorsan tízezer fölé emelkedik a panaszok száma - mutatott rá az országgyűlési biztos. Hozzátette: Sólyom László volt államfő mondta néhány éve, hogy az ombudsman az Ab jogesettára lehet - ez most megvalósulhat az új szabályozással.

Megjegyezte, az adatvédelem állományát leszámítva körülbelül 150 ember dolgozik jelenleg a hivatalban. Véleménye szerint szükség van olyan átmeneti időszakra, amikor felmérhetik, hogy az Alkotmánybírósághoz hány panasz fog beérkezni. "Mindenképpen hagyni kell a jelenlegi munkatársi gárdát dolgozni, és nem szabadna csökkenteni sem a személyzeti, sem az egyéb anyagi forrásokat" - hangsúlyozta.

Az Országgyűlés július 11-én - az új alaptörvény felhatalmazása alapján - döntött arról, hogy a korábbi négy ombudsmant az alapvető jogok biztosa váltja 2012. január 1-jével.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.