Itthon hirado.hu 2011. július. 12. 08:12

Nem engedné fel- és leszállni éjszaka a nagy gépeket Papcsák Ferenc

Akár szervezéssel is csökkenthető lenne a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér zajterhelése, például ha éjszaka nem repülnének a nagy, teherszállító gépek – mondta Papcsák Ferenc, Zugló polgármestere a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.

Papcsák Ferenc, Zugló polgármestere a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában emlékeztetett rá: a Budapest Airport privatizációs szerződésében a vevő vállalta, hogy csökkenti a zajterhelést. A 6-os számú mellékletben pontosan részletezték, évekre és feladatokra lebontották, összegszerűen meghatározták, milyen beruházásokat kell eszközölni. Az érintett önkormányzatok most szeretnék megvizsgáltatni a kormányzattal ezen kötelezettségek teljesítését.

Papcsák közölte: javasolni fogják, hogy az érintett kerületek részesedjenek a zajvédelmi díjból és az állami közlekedési hatóság által kirótt légiközlekedési bírságból. A kerületében naponta 570 le- és felszállás hatásait szenvedik el a lakók - tette hozzá.

 

 

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.