2011. július. 12. 13:40 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 12. 13:41 Itthon

Először adott ki Indonézia Magyarországon körözött embert

Nemzetközi elfogatóparancs alapján hoztak haza egy 10 milliós csalással gyanúsított magyar nőt Indonéziából, Bali szigetéről - közölte honlapján a rendőrség kedden.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2010. március 29-én bocsátott ki nemzetközi elfogatóparancsot H. Éva ellen. A nő megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2005-ben rávett két embert arra: hamis okiratok alapján a saját nevükben hitelszerződéseket kössenek négy személygépkocsi megvásárlásának finanszírozására, majd az így tulajdonukba került gépjárműveket harmadik személynek adják át. 

A H. Éva társai által felkeresett bankok a gépjárművek megvásárlására összesen 10 751 000 forint hitelt folyósítottak. A hitelszerződések többnyire valótlan okiratok alapján készültek el, a törlesztéseknek pedig csak egy részét, és azt is általában késve fizették - írta a rendőrség. 

A közlemény szerint H. Éva megalapozottan gyanúsítható három rendbeli, jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntett,  nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntett, négy rendbeli közokirat-hamisítás bűntett, és négy rendbeli magánokirat-hamisítás vétség elkövetésével. A cselekményekben a magyar nő felbujtóként működött közre.

Magyarország és Indonézia között nincs hatályos kiadatási egyezmény, azonban mindkét állam belső joga alapján lehetőség van kiadatásra nemzetközi szerződés hiányában is. A mostani hazahozatal precedens értékű, mivel Indonézia először ad ki Magyarországnak körözött személyt. Az átadás sikeres végrehajtását lehetővé tevő információcsere az ORFK Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központjában, az Interpol csatornáin történt. H. Éva hazahozatalában aktívan közreműködött a Külügyminisztérium, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium is - közölte az ORFK.

Hirdetés