Baltával támadtak egy spanyol egyetemistára és egy orvosra Pécsett
Baltával támadt járókelőkre egy tizenéves rablópáros a közelmúltban Pécsen; az egyik feltételezett elkövetőt elfogták, társa még szökésben van.
Pünkösdkor történt, nyomozati érdekek miatt azonban csak most nyilvánosságra hozott bűncselekményről tartott sajtótájékoztatót kedden a pécsi rendőrkapitányság. Kőhalmi Zoltán nyomozó elmondta, hogy a Kaposvár környéki 19 éves fiatalember és 15 éves barátnője az egyetemi városrészben az esti órákban egy spanyol orvostanhallgatót, majd egy kutatóorvost támadott meg.
A medikus lány könnyű sérüléseket szenvedett, sikerült elmenekülnie, a férfi azonban súlyosan megsérült, a baltával mért ütésektől szilánkos állkapocscsont-törést és bordatörést szenvedett. Tőle a rablók elvették 6500 forintját és a mobiltelefonját.
A feltételezett tettesek nyomára a szemtanúk által adott személyleírások, valamint a zsákmányolt mobiltelefon használata vezetett. A felfegyverkezve elkövetett rablással gyanúsított páros lánytagját július elején elfogták, barátja, Szijártó Szabolcs még szökésben van. Őt a Kaposvári Városi Bíróság korábban önbíráskodás miatt próbára bocsátotta. A rablást ennek ideje alatt követte el. Ha a gyanúsítottak bűnössége bebizonyosodik, akár tíz év szabadságvesztéssel is büntethetők.