2011. július. 10. 17:05 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 10. 17:04 Itthon

MSZP: elhibázott a kormány gazdaságpolitikája

Az Országgyűlés hétfőn szavaz a 250 milliárd forintos költségvetési megszorító csomagról, amely jól mutatja, hogy milyen elhibázott a kormány gazdaságpolitikája - mondta vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője.

A szocialista politikus emlékeztetett rá, hogy a kormány idén februárban döntött a 250 milliárd forint zárolásáról, amelyet akkor nemzetközi kockázati tényezőkre hivatkozva különítettek el.

Tukacs István szerint kemény megszorítások lesznek, amelyek elsősorban a nemzeti erőforrás tárcához tartozókat és a rendvédelmi dolgozókat érintik majd kedvezőtlenül. A büdzsé hétfői módosítását a szocialisták nem támogatják - tette hozzá az ellenzéki politikus.

Az MSZP országgyűlési képviselője bírálta a kormányt, amiért nem sikerült élénkítenie a gazdaságot. Úgy fogalmazott: "az új, igazságtalan adórendszer, amely a szegényektől vett el és a gazdagoknak adott, nem eredményezett gazdasági növekedést".

"A költségvetés módosítása megmutatja, hogy milyen elhibázott és buta politika gazdasági szabadságharcot hirdetni a nemzetközi pénzügyi szervezetek ellen" - mondta Tukacs István. A szocialista politikus szerint 15 milliárd forintnyi többletkiadást jelent, hogy a Nemzetközi Valutaalap helyett a piacról sikerült a dolláralapú kötvénykibocsátást finanszírozni.

Tukacs István kifogásolta, hogy nincsenek beruházások, uniós forrásokat a magyar gazdaság jó ideje nem használt fel. Nyolc hónapja nem bíráltak el egyetlen uniós pályázatot sem - tette hozzá.

"A kormány nemcsak a rosszul megtervezett adópolitikával, rossz szakmai munkával, buta politikai döntésekkel ásta alá a költségvetést, hanem a tétlenkedésével is" - közölte az ellenzéki politikus. Tukacs István példaként azt mondta, leálltak az Új Széchenyi Terv pályázatai.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.