2011. július. 08. 21:42 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 08. 21:22 Itthon

Újabb két szervezet kritizálta a sajtószabadság helyzetét Magyarországon

A Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) és társintézménye, a Dél- és Kelet-európai Médiaszervezet (SEEMO) küldöttsége pénteken Magyarországon járt, hogy újságírókkal, valamint Koltay Andrással, a Médiatanács tagjával találkozzon - tudatta a SEEMO bécsi keltezésű közleményében.

A közös delegáció - amelynek tagja volt többek között Oliver Vujovic, a SEEMO főtitkára, valamint Antony Mills, az IPI sajtószabadságért és kommunikációért felelős igazgatója - a két szervezet tavaly decemberi tényfeltáró missziójának folytatásaként tett újabb látogatást Budapesten.

A megbeszélések után Oliver Vujovic elégedetten szólt arról, hogy ismét lehetőséget kaptak a Médiatanáccsal való véleménycserére. Ugyanakkor elmondta: a találkozón közölte, hogy továbbra is fennállnak súlyos aggodalmak. Egyben kijelentette: a következő hónapokban is szoros figyelemmel fogják kísérni a helyzet alakulását, és vissza fognak térni még az év vége előtt.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.