Elévülésre való hivatkozással az ügyészség nem vizsgálta azt a közérdekű bejelentést, amely egy somogyi cég, a Drawa Bt. felszámolásba vitele kapcsán zsebszerződések létrejöttének lehetőségét firtatta. Az ügy Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos hivatalát is megjárta. Érdekesség, hogy a kérdéses felszámolás egy büntetőeljárásban is szerepet kapott, amelyben az egyik gyanúsított védelmét Budai ügyvédi irodája látta el.
Közérdekű bejelentésekben tájékoztatta a korrupció ellen küzdő Tiszta Energiával Magyarországért Párt (Tempo) több tagja Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztost, majd utódját Budai Gyulát arról, hogy visszaélés történhetett a Drawa Bt. felszámolási eljárása során. Mint ismeretes, Budai feladatai közé tartozik a termőföldek védelmére, illetve a külföldieknek zsebszerződésekkel átruházott földekkel kapcsolatos ügyletek feltárása is 2010. június 11-i kormányfői megbízása óta.
A Homokszentgyörgy, Barcs környékén mezőgazdasági tevékenységet folytató Drawa Bt.-vel szemben a felszámolási eljárást 2003-ban rendelték el. Ennek kezdetekor a hétszáz hektáron gazdálkodó társaság kültagja és üzletvezetője Richard Drasche-Wartinberg osztrák báró, a cég beltagja pedig az Awarding Kft. volt, amelyet egyébként az arisztokrata - csakúgy, mint a Drawát - a bt. felszámolási eljárásának végéig irányított. A Drawa végül nem szűnt meg, hanem egy olasz befektetői csoport segítségével tovább működött, majd 2010-től kft.-vé alakult.
Problémás felszámolások? |
Korábban írtunk arról, hogy a Tempo Párt többször is felhívta a figyelmet arra, hogy a felszámolási eljárásokat alaposan át kellene nézni, mert akadhatnak köztük erősen gyanúsak. A közélet tisztaságáért küzdő szervezet ugyanis felfigyelt arra, hogy például a Kossuth Holding Zrt. és a Novum Zrt. jogelődjei úgy kaptak jogot cégek megszüntetésére, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM) – korábban Pénzügyminisztériumban – számon tartott felszámolók névjegyzékéből már törölték őket. |
Zsebszerződés lenne?
A Tempo egyrészt azt kifogásolja, hogy a növénytermesztéssel foglalkozó bt. élén egy osztrák állampolgár állt. Szerintük ugyanis ez a megoldás, még ha a jogszabályoknak meg is felelt, a zsebszerződések egyik kifinomult formája, és így a külföldiek tulajdonképpen illegálisan termőföldet szereztek meg. Már csak azért is, mert - mint a Tempo részéről Minda Zoltán a hvg.hu-nak elmondta - a külföldi befektetőt közvetítő személy az ügyészségi tanúmeghallgatásán 2008-ban arról számolt be, hogy a Drawa földterületeinek vételárát ő egyenlítette ki mint magánszemély; ezt követően pedig az olaszoknak haszonbérbe adták a földeket. Mindez szintén zsebszerződések létrejöttére utalhat.
Mindáék szerint a bt. felszámolási eljárásának korrekt, tisztességes volta is megkérdőjelezhető. A felszámolást a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon Varga Miklós bíró 2003. április 14-én rendelte el, annak lefolytatására a Novum Kft.-t jelölte ki. A bíró telefonját azonban lehallgatta a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH). A rögzített hangfelvételek kapcsán pedig kiderült, hogy „irányított felszámolás” folyt (HVG 2009. szeptember 26.). Vagyis a fizetésképtelennek nyilvánított gazdasági társaságok megszüntetését, így a Drawáét is Varga – ellenszolgáltatás fejében – személyes ismeretségi körébe tartozó felszámolóknak adta.
Nyomozás több felszámolás miatt
Az NBH által rögzített lehallgatási jegyzőkönyvek alapján büntetőeljárás indult Varga Miklós bíróval és társaival szemben. A dokumentumok révén a Központi Nyomozó Főügyészség így idézte vissza a történteket három évvel ezelőtt: „2003. április 14-én dr. Varga Miklós dr. Varga Pétert kérte meg arra, kérdezze meg Váradi Zoltánt, melyik felszámoló céget kell kijelölnie az ügyben. Váradi Zoltán azt üzente dr. Varga Péteren keresztül dr. Varga Miklósnak, hogy a Drawa Bt. elleni felszámolási eljárás lefolytatására a Novum Kft.-t jelölje ki”. A lehallgatási anyagok alapján – mint azt korábban megírtuk – a nemzetbiztonságiak a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál feljelentést tettek hivatali visszaélés gyanúja miatt. A feljelentő a Nemzetbiztonsági Hivatal akkori főigazgató-helyettese, később főigazgatója, Galambos Lajos volt. Galambos – mint ismert – jelenleg előzetes letartóztatásban van, a Budapesti Katonai Ügyészség kémkedéssel gyanúsítja. A 2004-ben elindult büntetőeljárást 2009 májusában azzal zárták le, hogy a titkos információgyűjtés adatainak felhasználhatósága kétséges.
A Tempo azonban nem hagyta ennyiben a dolgot, és közérdekű bejelentést tett. Budai Gyula pedig el is indította vizsgálatot. Az ügy érdekessége, hogy a büntetőeljárás egyik gyanúsítottját éppen a jelenlegi elszámoltatási kormánybiztos ügyvédi irodája képviselte. A Tempo tagjaiban ez felvetette ugyan azt a kérdést, hogy Budai elfogulatlan maradhat-e az ügyben, de ezzel együtt segítették a kormánybiztos munkáját. Így a Drawa Bt. ügyében érintett ingatlanok helyrajzi számait is megadták neki.
A tulajdoni lapok közül a hvg.hu szúrópróbaszerűen megvizsgált néhányat. Megállapítható, hogy a Drawa Bt. tulajdonjogát részaránykiadás, illetve adásvétel jogcímén jegyezték be. A vizsgált területek tulajdonosai között találtunk résztulajdonosként feltüntetett magánszemélyeket is. Ez azért mondható érdekesnek, mert a külföldi befektető felhajtója három évvel ezelőtti tanúvallomása szerint a Drawa átal használt földek mind az ő tulajdonuknak tekinthetők. Ez alapján pedig felmerülhet a gyanú, hogy a Drawa földjeire esetleg zsebszerződések köttettek. „Erre a körülményre figyelemmel az elszámoltatási kormánybiztosnak érdemben kellett volna eljárnia legalább addig, hogy ezt a gyanút megerősítse vagy megcáfolja” – hangsúlyozta Minda Zoltán.
A hivatalos személynek, ilyen Budai is, valóban feljelentési kötelezettsége van, amennyiben bűncselekmény gyanúja merül fel. A kormánybiztos számos ügyben feljelentést is tett az ügyészségnél, ám a Drawa-eset nem érhette el az ingerküszöbét. Pontosabban alig érhette el, mert a tempósok bejelentésben megfogalmazottakat, a többi dokumentummal együtt Budai mégis csak megküldte a Legfőbb Ügyészségre, kérve, a történtek kivizsgálását. A Fővárosi Főügyészség viszont arról értesítette a bejelentő Borbély József Tempo-tagot, hogy a Drawa ügyével érdemben nem lehet foglalkozni, mert az elévült. Ezzel együtt kérték, hogy ha olyan új információ kerül elő, amely alapján nyomozás indulhat, azt jelezzék a területileg illetékes Somogy Megyei Főügyészségen.
Rejtett összefüggések?
A Drawa Bt. ügyében a Tempo Párt szerint akár új fejleményt jelenthet az az október végén napvilágra került információ – a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal alapján –, miszerint Somogy megyében, többek közt a Drawa székhelyén, Görgetegen jelentősebb mennyiségű szénhidrogént találtak. Emiatt a gázkitermelők Makóról Somogyba tehetik át a székhelyüket – idézte a cikket a társadalmi szervezet, hozzátéve, hogy a Mol egy évvel ezelőtt írt alá együttműködési megállapodást egy osztrák céggel a gáz felszínre hozására. A Tempo mindezek miatt úgy vélekedett, talán nem volt véletlen – mint Budai Gyulának nem rég írt levelükben felvetették –, hogy a Drawa Bt-t általuk megfogalmazottan irányított felszámolásba vitték. Így – hangsúlyozták – újabb vizsgálatra lenne szükség az elszámoltatási kormánybiztos részéről, hogy tisztázzák az ügy minden részletét.