2011. július. 07. 18:07 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 07. 18:10 Itthon

A Wesselényi Közalapítvány már utalja az elmaradt juttatásokat

Török Ferenc, a Wesselényi Sportközalapítvány (WESKA) kuratóriumának elnöke szerint nem a szervezetet terheli a felelősség azért, hogy egyes sportolók késve kapták meg a 2010-es nemzetközi versenyeken elért eredményeikért járó juttatásokat, amelyeknek átutalását a WESKA csütörtökön kezdte meg.

Az alapítvány vezetője az MTI-hez is eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: "bizonyos személyek - beleértve a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) egyes vezetőit is - úgy igyekeztek beállítani az ügyet, hogy a kifizetések elmaradásáért a WESKA-t terheli a felelősség." A kétszeres olimpiai bajnok öttusázó közleményében az áll, hogy a 2010-es állami költségvetés a tavalyi évi eredményességi juttatások fedezetét a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) fejezetén keresztül biztosította, az új kormány pedig a hivatalba lépését követően a pénzek egy részét zárolta, majd elvonta.

 "A zárolás - a Nefmi javaslata alapján - többek között érintette a 2010. évi eredményességi támogatás még ki nem fizetett, mintegy 145 millió forintra becsült részét, továbbá a Közalapítvány által pályáztatható, szabadidősport támogatására előirányzott 130 millió forintot is" - írta a kuratórium elnöke, s hozzátette, hogy Czene Attila, a Nefmi sportért felelős államtitkára tavaly szeptemberben a WESKA kuratóriumának segítségét kérte a helyzet megoldására. A közlemény szerint a Közalapítvány ekkor még rendelkezett a diák- és szabadidősport támogatására más bevételi forrásból származó, de fel nem használt pénzzel, s a kuratórium úgy döntött, hogy a diák- és szabadidősportra 2010-ben is biztosít pályázati lehetőséget 330 millió forint keretösszeggel. A WESKA ugyanekkor a "feladatkörébe nem tartozó - elmaradó - eredményességi juttatásra" elkülönített 145 millió forintot azzal a kitétellel, hogy a kifizetés megkezdéséhez a megfelelő jogi háttér, azaz a Sporttörvény módosítása szükséges. 

"A Kuratórium 2010. október 28-i döntését követően, mint elnök többször tárgyaltam a sportért felelős államtitkársággal, de a szükséges törvénymódosítást senki nem szorgalmazta" - fogalmazott közleményében Török, s hozzátette, az októberi döntést a kuratórium 2011. március 31-én megerősítette, de a Sporttörvény módosítása ezt követően sem történt meg, ugyanakkor "a MOB március eleji közgyűlése már az alapszabályában arról rendelkezett, hogyan kell a közalapítványnak a fizetési kötelezettségét a MOB felé teljesítenie." Török szerint a június 1-jén hatályba lépett, 2011. évi LIV. törvény végül lehetővé tette, hogy az elkülönített 145 millió forint eredményességi támogatásként a 2010 második félévében Európa-bajnokságon és világbajnokságon első, második és harmadik helyezést elért versenyzők és felkészítőik részére kifizetésre kerüljön. 

A közlemény szerint ugyanakkor a törvény a MOB közreműködésével előírta, hogy teljesítéshez a WESKA köteles szabályzatot készíteni a kifizetés mértékéről és feltételeiről, ezt pedig a MOB-nak jóvá kell hagynia. A közalapítvány június 14-én a szabályzatot átküldte a MOB-nak, amely "csaknem két hét késedelemmel" küldte meg jóváhagyását. Ezt követően a WESKA június 30-án elkérte a Nefmi sportért felelős államtitkárságától a kedvezményezettek névsorát, amely július 5-én érkezett meg a közalapítványhoz, így ennek nyomán csütörtökön megkezdődött az eredményességi juttatások kifizetése.

Török a közleményt az érintett sportági szakszövetségek mellett a MOB elnökének és elnökségének, a Nefmi sportért felelős államtitkárságának és a WESKA kuratóriumának is elküldte.

 

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.