2011. július. 07. 19:22 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 07. 19:18 Itthon

Másfél milliárd forintos ösztöndíjprogram indul roma fiataloknak

A kormány egy hárommilliárd forintos ösztöndíjprogram forrásainak a felét szeptembertől a tervek szerint roma fiatalok oktatására fordítja - közölte Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön Siófokon.

Az államtitkár a Napkerék Egyesület által szervezett Nyári polgári cigánytalálkozó rendezvényén diplomás roma fiatalok előtt hangsúlyozta: Magyarországon ekkora összeg még sohasem állt rendelkezésre ilyen célokra. Az ösztöndíjprogram révén cigány diákokat szeretnének középfokú és felsőfokú tanulmányaikban segíteni - tette hozzá.

Balog Zoltán kiemelte, hogy komoly feltételrendszert alakítanak ki azok számára, akik szeretnének ösztöndíjhoz jutni. Annyit a feltételekről elárult, hogy a tanulók semmiképpen sem ronthatnak tanulmányi eredményeiken, amíg a program támogatásával vesznek részt az oktatásban. Az MTI kérdésére a nemrégiben elfogadott uniós romastratégiáról kifejtette, fel akarták hívni valamennyi európai nemzet figyelmét arra, hogy a cigányság integrációja nem magyarországi probléma, hanem összeurópai kérdés. Hozzátette, hogy decemberig minden egyes tagországnak ki kell dolgoznia a saját programját erre vonatkozóan, mert különben nem kaphat forrásokat felzárkóztató programok indítására. A tervezetben válaszokat kell adni olyan fajsúlyos kérdésekre, mint a romatelepek csökkentése, a munkanélküliség felszámolása a hátrányos helyzetű népcsoportok körében vagy a korai iskolaelhagyás visszaszorítása.

Balog Zoltán úgy fogalmazott: ha nem sikerül a cigányságot visszavezetni a munka világába, akkor a magyar nyugdíjrendszer is veszélybe kerülhet. Emlékeztetett arra, hogy a kormány 400 ezer munkahelyet ígért a ciklus végére. Az Orbán Viktor miniszterelnök és Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke közötti megállapodás értelmében 100 ezer romát vezetnek vissza a munka világába.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.