Itthon Klubrádió 2011. július. 07. 07:59

Ma az MTV dolgozói tudják meg, kirúgták-e őket

Ma a köztévében folytatják a kirúgásokat - őszig mintegy ezer embert küldenek el a közmédiumoktól. Az ORTT volt elnöke a Klubrádiónak nyilatkozva azt mondta, szerinte "senkik rúgnak ki valakiket".

"A szabályoknak úgy tűnik, megfelel, más kérdés, hogy a szabályok mennyire igazságosak. Én azt látom, hogy senkik küldenek el valakiket" – mondta Majtényi László, volt adatvédelmi biztos a Klubrádióban. "A világon az egyik legerősebb érdekérvényesÍtő csoport az újságírók, különösen a közmédiumok dolgozói. Magyarországon ez nem így van. A Magyar Újságírók Szövetsége sem lépett az ügyben, ezen érdemes elgondolkodni" - tette hozzá a volt ORTT elnök.

Mint arról beszámoltunk: szerdán megkezdődtek az elbocsátások a közmédiumoknál. Csütörtökön a Magyar Televízió dolgozói tudják meg, hogy kinek a munkájára nem számítanak a jövőben. A műsorvezetőket, riportereket, szerkesztőket és felelős szerkesztőket ABC-sorrendben hívják be.

HVG Archív

Minden elbeszélgetésre 10 perc jut. Első körben 550 embertől válnak meg a közmédiumoknál egyéni indoklás nélkül. A csoportos felmondások a közrádióban kezdődtek tegnap. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap azzal indokolja a lépést, hogy pazarló volt a közszolgálati médiumok gazdálkodása, alacsony nézettség és presztízs mellett.

Majtényi László hangsúlyozta: az elbocsátásokat "egy nem demokratikus szervezet bonyolítja le, demokratikus kontroll nélkül." "Olyanok is vannak az elbocsátottak között, akik az előző kormányok idején is megvédték műsoruk függetlenségét a politikával szemben. Kérdés, hogy egy rombolás után, hogyan lehet majd újraépíteni" - mondta az ORTT volt elnöke.

"Meg lehet tiltani, hogy politikai tisztogatásról beszéljünk, de akinek attól kell rettegnie, hogy holnap tud-e enni adni a gyerekeinek, azok világosan tudják, hogy miről van szó. Társadalmi csoportok megszerveződnek, konfliktus helyzetben védelmezik tagjaikat modern társadalmakban; lehet azt mondani, hogy a magyar társadalom nem vevő arra, hogy az újságírók megvédjék magukat. Csakhogy ez nem igaz. Mert a tűzoltók, a rendőrök, a rokkantnyugdíjasok a tanárok nem feltett kézzel mennek a vágóhídra" - húzta alá Majtényi László.

"A világon az egyik legerősebb érdekérvényesÍtő csoport az újságírók, különösen a közmédiumok dolgozói. Magyarországon ez nem így van. A Magyar Újságírók Szövetsége sem lépett az ügyben, és sok más szervezetnek már egy évvel ezelőtt meg kellett volna szólalnia, ezen érdemes elgondolkodni" -  tette hozzá az ORTT volt elnöke.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.