Itthon MTI 2011. július. 07. 17:40

A BA együttműködést ajánl a környék önkormányzatainak

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. (BA) szerint nyitott kapukat döngetnek azok az önkormányzatok, amelyek közös nyilatkozatban tizenhárom pontos követelést fogalmaztak meg.

Tizenegy polgármester szerdai közös nyilatkozatában a többi között a zajcsökkentéssel kapcsolatban intézett követeléseket a BA Zrt.-hez. A Budapest Airport csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a cég továbbra is együttműködést ajánl a közös közleményt megfogalmazó tizenegy polgármesternek, mivel továbbra is a "jószomszédi együttműködés híve", és valamennyi környékbeli önkormányzatra, illetve érintett lakossági csoportra partnerként tekint.

Fazekas István

Hangsúlyozták, hogy a Budapest Airport tevékenységét és fejlesztéseit az érvényes előírások betartásával, a szükséges engedélyek birtokában végzi, és az érintett hatóságok mellett a környező települések képviselőit is folyamatosan tájékoztatja, az érintettekkel párbeszédet folytat. Zajvédelmi bizottságot hoztak létre, amely mellett öt éve működik egy önkéntesen megalakított konzultációs testület is. A BA emlékeztetett, hogy 2008-ban indították el zajszigetelési programjukat a repülőtérrel szomszédos Üllőn, majd 2009-ben a XVIII. kerületben, 2010-ben pedig Vecsésen. A repülőteret üzemeltető cég az ingyenes zajszigetelést összesen hozzávetőleg 1000 ingatlantulajdonosnak ajánlotta fel, közülük mintegy 500-an éltek is a felkínált lehetőséggel. A program eddigi összköltsége megközelíti a 120 millió forintot. A zajszigetelés idén Budapest XVII. kerületében folytatódik hozzávetőleg 150 érintett ingatlan bevonásával.

Kilenc érintett kerület - VIII., IX., X., XIV., XV., XVI., XVII., XVIII., XXI. - és Üllő, valamint Ecser önkormányzati vezetői szerdai közleményükben fogalmaztak meg tizenhárom pontos követelést a BA-vel szemben. Az állásfoglalás aláírói egyhangúlag kinyilvánították: követelik, hogy a zajvédelmi díjból és az állami közlekedési hatóság által kirótt légiközlekedési bírságból az érintett, repülési zajt elszenvedő települések önkormányzatai is arányosan részesedjenek. 

A többi között azt is szeretnék elérni, hogy a repülőtér jelöljön ki zajgátló védőövezetet az önkormányzatok egyetértésével, illetve építsen ki zárt hajtóműpróbázó helyet.

 

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.