Megtartotta alakuló ülését szerdán a Közszolgálati Testület - közölte Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának elnöke. A hivatalosan is megalakult 14 tagú testület elfogadta ügyrendjét, szabályozta a működését.
A Közszolgálati Testület alakuló ülését Radetzky Jenő, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara delegáltja vezette korelnökként, a testület ügyrendje értelmében a grémiumnak az alakuló ülést követő 60 napon belül kell megválasztania elnökét. A kuratórium elnöke közölte azt is, hogy a testület a következő ülését július 20-án tartja.
A köztestületek, egyházak és civil szervezetek képviselőinek részvételével működő Közszolgálati Testület feladata a Közszolgálati Kódex érvényesülésének ellenőrzése, amelyet előbb a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, majd a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma hagy jóvá.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság médiatörvényhez készített 1. számú melléklete szerint a Közszolgálati Testületbe külön eljárás nélkül küldhetett tagot a négy történelmi egyház, valamint négy köztestület. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Szikora Józsefet, a Magyar Református Egyház Kovács Barnabást, a Magyar Evangélikus Egyház Fábri Györgyöt, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Lőwy Juditot, a Magyar Tudományos Akadémia Csépe Valériát, a Magyar Olimpiai Bizottság Kovács Istvánt, a Magyar Rektori Konferencia Dubéczi Zoltánt, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Radetzky Jenőt delegálta.
A 14 tagú, a közszolgálati médiumok felett társadalmi felügyeletet ellátó testületben hat civil érdekképviselet kapott helyet. A nyilvántartásba vett társadalmi szervezetek közül március 30-án megtartott sorsolás alapján a Közszolgálati Testület tagja lett Németh Györgyi Éva (Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetsége), Seremet Sándor (Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége), Kutassy Jenő (Nagycsaládosok Országos Egyesülete), Mikesy György (Fáy Károly Hallássérült és Fogyatékos Személyek Egyesülete), Gergely László (Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség Egyesület) és Pavlov Milica (Országos Szerb Önkormányzat).