2011. június. 21. 21:04 MTI Utolsó frissítés: 2011. június. 21. 20:59 Itthon

Siófok nem akar buliváros lenni

Elkészült Siófok következő három éves marketingstratégiája egy uniós projekt keretében, amely újra pozícionálná a települést az ország turisztikai kínálatában, szakítva a buliturizmus-imázzsal - ismertette Hoffmann Henrik, a projektet jegyző Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület (SFTE) elnöke kedden sajtótájékoztatón.

Az új marketingstratégia ahhoz nyújt segítséget, hogy Siófok a buli-turizmus fellegvárából átalakulhasson egy fiatalos, családias, élménydús üdülőhellyé - mondta Hofmann Henrik, aki a helyi Residence Hotel igazgatója is egyben.

Kifejtette, a 19 éve alakult SFTE tagsága jelenleg 265 turisztikai szolgáltatást nyújtó szervezetből, illetve magánszállásadóból áll, amely az ország egyik legnagyobb turisztikai desztináció-fejlesztési projektjét valósíthatja meg egy tavaly elnyert 57 millió forintos uniós támogatás révén. Ennek segítségével a szervezet számára lehetővé vált, hogy mint a város idegenforgalomban érdekelt és érintett közössége, szakembergárdája, részben átvegye Siófok turisztikai életének irányítását az önkormányzattól.

A közel 20 millió forintos önerőt igénylő projekt részeként két "vandálbiztos"  kültéri terminált állítanak fel, amelyikből az egyik kísérleti jelleggel megkezdte kedden a működését a nagystrandnál. Ezen a város programjait, híreit, turisztikai kínálatát tekinthetik meg az érdeklődők. Újdonság a helyi Tourinform irodában beindított E-Contact szolgáltatás is, amely napra készen ad információt az adott napi szabad szálláskapacitásokról és áraikról. A támogatási keretből az iroda új informatikai rendszert is kap 2011 őszére. (A civil egyesület által működtetett, a város jelképének számító víztoronynál található Tourinform iroda a víztorony felújításának idejére ideiglenes helyre költözött).

Az elnyert támogatás fedezi - az önkormányzat 65 százalékos támogatása mellett - az iroda működési költségeit öt éven át. Az egyesület saját honlapot üzemeltet, új turisztikai kiadványt készített a térség látványosságairól, programjairól, és folyamatos oktatásban, továbbképzésben részesíti tagjait, dolgozóit. A pályázati támogatásból oktatást és work shop programot szerveztek a település egészségügyi szolgáltatói és szállodai értékesítői részére annak érdekében, hogy mielőbb komplex egészségturisztikai termékek létrehozásával léphessenek ki a piacra.

Hoffmann Henrik az idei szezonról szólva elmondta, az eddigi előfoglalások 3-5 százalékkal kedvezőbben alakultak, mint egy évvel korábban. A siófoki turisztikai szolgáltatók arra számítanak, hogy  sikerül kimozdulni a gazdasági válság okozta holtpontról, és ha lassan is, de elindul a forgalomnövekedés a balatoni turizmusban, alapvetően a belföldi turizmusnak köszönhetően. A szakember szerint a magyar termék-vásárlás mintájára érdemes lenne mozgalommá alakítani a balatoni üdülést, hiszen ezzel is hazai munkahelyeket lehetne megmenteni.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.