Baltával estek neki a szolnoki állatotthonnak a fémtolvajok, egy kutya elpusztult
Szinte minden elektromos kábelt elloptak vasárnapra virradóra a szolnoki állatotthonból, s az éjszaka leple alatt romboló tolvajok egy kölyökkutyát úgy megtapostak, hogy néhány óra múlva elpusztult - közölte a Szolnoki Városi Állatotthon Alapítvány munkatársa hétfőn az MTI-vel.
László István elmondása szerint az elkövetők baltával vandál módon mindenhonnan levágták a vezetékeket, a telephelyen megszűnt az áramszolgáltatás, így például a fagyasztóládákban elraktározott húsok is kiolvadtak. Az anyagi kár mértéke több mint 100 ezer forintra tehető. A tolvajok az állatokra sem figyeltek, két kölyökkutyára ráléptek, közülük az egyik sérülései miatt elpusztult - tette hozzá.
László István jelezte: egy önzetlen helyi vállalkozó a villamoshálózatot már helyreállította a telepen, ő pedig a húsok egy részét próbálja megmenteni az állatotthonban tartott mintegy félszáz kutya számára.A rendőrség arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az ügyben ismeretlen tettesek ellen betöréses lopás miatt indult eljárás.