Két MTK-s szurkolói szervezet levelet írt Schmitt Pálnak, Kövér Lászlónak és Csányi Sándornak, miután a Jobbik egyik parlamenti képviselője a futballklubot a hazai mezőny „idegen test”-ének nevezte.
Lenhardt Balázs jobbikos képviselő június 6-án a parlamentben beszélt a magyar labdarúgás helyzetéről, a Videoton bajnoki győzelméről, valamint arról, hogy Orbán Viktor miniszterelnök időről időre más futballklubot említ kedvenceként, így a Győri ETO-t, az Újpestet, a Vasast és jelenleg a Videotont. Napirend utáni felszólalásában Lenhardt hamarosan rátért arra, hogy a magyar futballszurkolóknak van okuk az örömre, mivel az MTK kiesett az NB I-ből.
„Ne legyünk azonban szűkkeblűek, volt oka a magyar futballszerető társadalomnak egyéb szinten is az örömre. Kiesett ugyanis az NB I-ből az MTK csapata. S meg kell mondjam, hogy ez klubhovatartozástól függetlenül a magyar futballszurkolókban osztatlan örömet váltott ki, mert Lipótváros büszkesége, amely a hazai mezőnyben egyébként egy idegen testet képez, sosem volt az átlagszurkolónak a kedvence” – mondta a parlamentben a Jobbik képviselője.
Nem meglepő, viszont felháborító
A radikális párt képviselője által elmondottakra reagálva két MTK-s szurkolói szervezet levelet írt Schmitt Pál köztársasági elnöknek, Kövér László házelnöknek és Csányi Sándornak, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökének.
Az MTK Család Hagyományőrző Egyesület és az MTK Baráti Kör levelében azt írta: a két egyesület elnökségét, „az általunk képviselt tagságot, valamennyi szurkolónkat, valamint meggyőződésünk szerint minden tisztességes embert, akár magyar, akár más állampolgársággal rendelkezőt, megdöbbentett Lenhardt Balázs fentebb idézett és a legsötétebb időket, legsötétebb gondolkodásmódot felidéző megszólalása”.
Mint írják, „nem meglepő, viszont felháborító, hogy az Országgyűlés épp akkor elnöklő tagja (Latorcai János, KDNP – a szerk.) egyetlen szót sem pazarolt arra, hogy rendre utasítsa a Jobbik-képviselőt, aki hazánkra újfent szégyent hozott, méghozzá a nemzet legmagasabb fórumának falai között”. Kifogásolják azt is, hogy még egyetlen közjogi méltóság sem szólalt meg az ügyben.
„Kérdezzük, miként tisztelheti becsületes magyar állampolgár azt a Házat, ahol a legminimálisabb következmény nélkül elhangozhat a fentebb idézett förtelem.” A szurkolói egyesületek várják a választ arra, „hogy egy sporttörténelemben is tudatlan képviselő a Magyar Országgyűlés hallgatólagos egyetértését bírja-e akkor, amikor éppen egy patinás egyesületet és annak rajongóit definiálja nemzeten kívülinek”.
A második legeredményesebb
Kerestük az ügyben Deutsch Tamást is, az MTK elnökét azonban többszöri próbálkozásunk ellenére sem sikerült elérni.
Stern Péter, az MTK Baráti Kör elnöke a hvg.hu-nak elmondta: egyelőre sem a köztársasági elnök, sem az Országgyűlés elnöke, sem az MLSZ nem válaszolt a megkeresésükre. Hozzátette: ha a címzettek néhány napon belül nem reagálnak, ismét elküldik a levelet.
„A Magyar Labdarúgó Szövetség nem kíván politikai nyilatkozatokra reagálni, függetlenül azok színvonalától” – mondta lapunknak Borbély Zoltán, az MLSZ Jogi és Sajtóirodájának vezetője. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az 1888-ban alapított MTK az egyik legnagyobb múltú hazai klub, ebben játszott többek közt a legendás Hidegkuti Nándor és Sándor Károly (utóbbi nevét viseli az első hazai labdarúgó akadémia), az Aranycsapat két tagja, valamint Sas Ferenc, az 1938-as világbajnokságon ezüstérmes magyar válogatott tagja.
Emlékeztetett arra is: az MTK az egyetlen olyan klub, amelynek a nevében szerepel a „magyar” szó. Borbély Zoltán felidézte: az MTK 23-szor nyert bajnokságot, 12-szer volt magyar kupagyőztes, a Közép-Európai Kupán két arany- és egy ezüstérmet nyert a magyar sport számára; mindezt egybevéve a Ferencváros után a második legeredményesebb magyar futballklub.
Mellékszál, de az MTK futballstadionja egyébként a Hungária körúton van, és nem Lipótvárosban.