7,5 milliós kártérítést kell fizetnie a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságnak
Csaknem 7,5 millió forint kártérítés és 300 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságot egy vagyonmegosztási perben okozott kár miatt szerdán első fokon a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság Nyíregyházán.
Zeke László ügyvéd elmondta: az ügy kiindulópontja a felperes és volt férje vagyonmegosztási pere, amelynek során a kirendelt szakértő tévesen értékelte fel a felek tulajdonában álló ingatlanok egy részét. Nem vette figyelembe bizonyos ingatlanok esetében, hogy azok a többitől eltérő arányban álltak a felek közös tulajdonában, így a felperes feleség kárára 7 485 375 forinttal "elszámolta" a szakvéleményben az értékeket. Ezt a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság jogerős és végrehajtható ítéletében rögzítette 2009 márciusában - közölte az ügyvéd. Hozzátette: az ítélet által tartalmazott hibákat a felperes igyekezett kijavítási kérelemben orvosoltatni, de a tulajdonarányra vonatkozó kijavítási kérelem teljesítésére nem volt hajlandó a megyei bíróság.
Az ügyvéd tájékoztatása szerint a Debreceni Ítélőtábla ezután hatályon kívül helyezte a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság kijavítási kérelmet elutasító végzését és a bíróságot új eljárásra kötelezte. A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság a megismételt eljárásban 2009. október 5-én ismételten elutasította a kijavítási kérelmet, arra hivatkozva, hogy mégsem történt elírás, számítási hiba.
A felperes fellebbezésére a Debreceni Ítélőtábla 2010. február 22-én - immáron jogerősen - megállapította, hogy a kijavítási kérelmet ismételten elutasító Hajdú-Bihar Megyei Bíróság végzése jogilag helytálló. Az ítélőtábla elfogadta az elsőfokú bíróság jogi álláspontját arról, hogy nem történt számítási hiba, hanem olyan tévedésről van szó, amely kijavítási kérelemmel nem orvosolható - sorolta az eljárás keretében tett jogi lépéseket Zeke László. Az ügyvéd hozzátette: a rendes jogorvoslati fórumokat kimerítve, jogerősen több bírói fórum is megállapította, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság hibázott, mégpedig ténybeli tévedést foglalt jogerős és végrehajtható másodfokú ítéletbe, amelyből adódóan a felperest igen komoly kár érte.
Miután a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság a kár peren kívüli egyezségkötéssel történő rendezésére irányuló kezdeményezésüket elutasította, "bírósági jogkörben okozott kár megtérítése iránt" beperelték a bíróságot. A tárgyalás lefolytatására a Debreceni Ítélőtábla a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságot jelölte ki - mondta Zeke László. Utóbbi bírói fórum szerdai elsőfokú ítéletében helyt adott a felperes indítványának, és csaknem 7,5 millió forint kártérítés, illetve 300 ezer forint perköltség megtérítésére kötelezte a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságot. Az ítélet írásba foglalását követően 15 nap áll a felek rendelkezésére, hogy eldöntsék, elfogadják az ítéletet vagy fellebbeznek a döntés ellen.