Itthon MTI 2011. június. 13. 13:20

Ilyen időjárás várható

Hétfőn sok lesz a napsütés, de a helyenként erősebben megnövekvő gomolyfelhőzetből elvétve zápor, kis valószínűséggel akár egy-egy zivatar is előfordulhat.

Délutántól nyugaton a magas szintű felhőzet is megnövekszik. Kedden keleten továbbra is sok napsütésre számíthatunk, a nyugati és középső tájakon azonban a nap nagy részében felhősebb időre van kilátás rövidebb napos időszakokkal, és ott elszórtan valószínű zápor, egy-egy zivatar is lehet. Az északi szél a Tiszántúlon, kedden már a Kisalföldön is megélénkülhet, egyébként mérsékelt lesz a légmozgás.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11, 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 24, 28 fok között alakul.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.