Itthon MTI 2011. június. 07. 12:15

Délután érkezik, és éjfélig tarthat a vihar

Várhatóan kedden kora délután kezdődnek majd a záporok - akár jégeső és erős szél is lehet - és éjfélig tarthatnak az ország egész területén - mondta Pátkai Zsolt, az OMSZ munkatársa.

A szakember szerint nagyon nehéz megjósolni a helyi záporok kezdetét és végét, mivel ezekre az jellemző, hogy nagyon gyorsan alakulnak ki, majd ugyanolyan gyorsan véget is érnek. A záporokat a Kárpát-medencében lévő meleg, nedves és labilis levegő okozza, amely egy nap alatt akár többször is zivatarfelhővé alakulhat - várhatóan kedden is így lesz majd - tette hozzá. A várható intenzív záporok, zivatarok miatt az ország több régiójára keddre is narancssárga figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján szereplő kedd reggeli adatok szerint Közép-Magyarországon, Közép-Dunántúlon, Nyugat-Dunántúlon, Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon lehet a nap folyamán arra számítani, hogy helyenként rövid idő alatt 50 milliméternél is több csapadék esik.

Az előrejelzés szerint felhőszakadásra a legkisebb esély a Tiszántúlon mutatkozik. A nap folyamán több helyen - a jégeső és a zivatarok környezetében - a szél sebessége átmenetileg óránként 60-90 kilométeres lehet, néhány helyen esetleg az óránkénti 90 kilométert is meghaladó erejű széllökésekre lehet számítani.

Nézze meg a tegnapi jégeső képeit!
MTI / Kallos Bea
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.