Ötvenöt percig tartott és eredmény nélkül zárult a csoportos létszámleépítésről szóló konzultáció második fordulója hétfőn.
Az üzleti terv ígért kivonatolt változatát a gazdasági vezérigazgató-helyettes időhiányra hivatkozva nem készítette el, pedig az MTVA Ideiglenes Üzemi Tanács azt már a múlt héten kérte - olvasható a MTVA Ideiglenes Üzemi Tanácsának közleményében.
"A tárgyalások emiatt megtorpantak, ezért az Üt. szükségesnek tartja, hogy az érdemi párbeszéd, a konzultáció a törvényben előírtnál három nappal tovább tartson. A munkáltató és az Ideiglenes Üzemi Tanács még a konzultációsorozat legelején szoros ütemtervben állapodott meg. A késedelem miatt, a következő, csütörtöki tárgyalási napon egyeztetnek a felek a gazdálkodásról, továbbá a csoportos létszámleépítés elkerülésének módjáról" - írja a tanács hozzátéve, szintén csütörtökre ígérte a munkáltató, hogy átadja írásban a csoportos létszámleépítésben érintettek kiválasztásának szempontjait, továbbá a humán erőforrási, a gazdálkodási, a létesítményüzemeltetési, a jogi és a kommunikációs területeket érintően folytatódnak a tárgyalások.
Pénteken a műsorkészítők, a gyártás területét, illetve a hírügynökségi specialitásokat érintő létszámleépítés szakmai konzultációja várható. "Az Ideiglenes Üzemi Tanács ismételten kérte a munkáltatót, hogy amennyiben elkészült az érdekképviselet számára ez idáig még ismeretlen műsorstruktúra és műsorterv, azt ugyancsak bocsássa az Üt. rendelkezésére" - közölte a tanács hétfőn.
Az Üt. hétfőn átadta a munkáltató tárgyalódelegációjának azon javaslatait, amelyekkel enyhíthetőek az elbocsátásban érintettek erkölcsi és anyagi veszteségei.