Itthon MTI 2011. június. 02. 19:31

Újra egy asztalhoz ült az oktatási államtitkárság és a szakszervezetek

Az oktatási államtitkárság csütörtökön folytatta a konzultációt a közoktatásban érintett szakszervezetekkel; az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a résztvevők kijelentették, egyetértenek a közoktatás minőségét javító törekvésekkel.

A csütörtöki konzultáción a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének főtitkára, Gyimesi László, az Oktatási Vezetők Szakszervezetének elnöke, Somogyi László valamint a Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet elnöke, Tóth József vett részt Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár mellett.

Máthé Zoltán/MTI

A megbeszélésén a tájékoztatás szerint Gloviczki Zoltán elmondta, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően, már decemberben közvélemény elé tárták a készülő közoktatási törvény koncepcióját, melyhez számos javaslatot fűztek a szakszervezetek képviselői, s ezek jelentős részét beépítették a tervezetbe. Az akkor megkezdett széles társadalmi konzultáció is jelzi, hogy az államtitkárság partnernek tekinti a szakmai és érdekvédelmi szervezeteket. Korábban a Pedagógusok Szakszervezetének vezetőjével, Galló Istvánnéval és Mendrey Lászlóval, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnökével tárgyalt Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.