2011. május. 27. 17:24 MTI Utolsó frissítés: 2011. május. 27. 17:24 Itthon

Sárga riasztást adtak ki a Nyugat-Dunántúlra

A Nyugat-Dunántúlra citromsárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat; az előrejelzések szerint e térségben van a legnagyobb esélye heves zivatarok kialakulásának, ezért a riasztás később narancssárga színűvé változhat. A zivatarokat 90 kilométer/órát meghaladó szél és két centiméternél nagyobb méretű jég is kísérheti.

Üveges Zoltán, az OMSZ veszélyjelző munkatársa péntek délután elmondta, az első zivatarok a következő órákban jelennek meg az országban az észak-nyugati területeken. Ezt követően a nap hátralevő részében heves zivatarokra kell készülni a dunántúli területeken, elsősorban Győr-Moson-Sopron és Vas megyében. A zivatargóc az éjszaka folyamán a főváros térségét is eléri, de itt már enyhébb kísérőjelenségekre kell számítani.

Az OMSZ munkatársának közlése szerint szombaton napközben inkább már a Dunától keletre lehetnek zivatarok,  helyenként rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék hullhat. Keleten, észak-keleten pedig, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 90 kilométer/órás erősségű szélre és két centiméternél nagyobb jégre is számítani lehet. 

A hőmérsékletet tekintve kettősségre kell készülni, a Dunántúlon 20, a Tiszántúlon viszont 30 fok körül alakul az időjárás szombaton. 

Vasárnap országszerte 23-28 fokra lehet számítani. Ekkor a keleti megyékben, jórészt a tiszántúli területeken alakulhatnak ki zivatarok, nyugaton viszont várhatóan napos idő lesz. Hétfőn és kedden többnyire napos idő lesz, 30 fok körüli csúcshőmérsékletre lehet számítani. Szerdától a hétvégéig ismét lehetnek záporok, amelyek miatt fülledtebb lesz az idő, és némileg csökken a hőmérséklet is - közölte Üveges Zoltán.

 

 

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.