Közúti baleset okozása miatt, nem jogerősen, nyolc hónapi fogházbüntetésre ítélte Pásztor István volt magyar- és világválogatott kézilabdázót csütörtökön a Veszprém Városi Bíróság; az ügyész az ítélet súlyosításáért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
A bíróság a 40 éves Pásztor Istvánt – aki jelenleg az első osztályú balatonfüredi kézilabdacsapat kapitánya – öt évre eltiltotta a gépjárművezetéstől is, illetve kötelezte a bűnügyi költségek megfizetésére.
A bíróság által megállapított tényállás szerint Pásztor István 2010. szeptember 29-én Veszprémben, egy kijelölt gyalogátkelőhelyen, motorkerékpárjával elütött egy 80 éves embert, aki a helyszínen meghalt. A sportoló a 40 kilométeres sebességkorlátozó tábla ellenére 76-80 kilométerrel hajtott, s az "elütési sebesség" is – az igazságügyi műszaki szakértő szerint – 69-76 kilométerre tehető. Féknyoma a motornak nem volt.
Aradi-Kiss Zita bíró indokolásában hangsúlyozta, hogy az ítéletet az "enyhítő szakasz" alkalmazásával hozta meg. A vádlott javára írta, hogy őszinte beismerő vallomást tett, cselekedetét nagyon megbánta, közlekedési szabályszegést korábban nem követett el, családos, egy gyermek eltartásáról gondoskodik, magas állami kitűntetése van, megbecsült élsportoló, aki közösségteremtő személyiség.
A legdöntőbb enyhítő körülménynek azt nevezte, hogy a vádlott azonnal felkarolta az elgázolt ember egyedül maradt, ugyancsak 80 éves özvegyét, akinek 800 ezer forintot adott, s az idős hölgyet azóta is hetenként látogatja, igyekszik neki mindenben segíteni. A bíróság tanúként hallgatta meg csütörtökön az özvegyet, aki elmondta: nem haragszik Pásztor Istvánra, aki rendszeresen látogatja és segíti. Megbocsátott neki.
„Nem akarom őt is elveszíteni, kérem, hogy csak felfüggesztett büntetést szabjon ki rá a bíróság" – fogalmazott az idős asszony.
A bíró az ítélet indokolásában hangsúlyozta: a nagyszámú és jelentős enyhítő körülmény ellenére sem lehet az ítélet végrehajtását felfüggeszteni – csak az enyhítő szakaszt alkalmazni –, ugyanis a motoros többszörösen sértette meg a KRESZ szabályait, s ezáltal egy ember halálát okozta. A bíró utalt arra, hogy a halálos közúti baleset okozásának vétségét egytől öt évig terjedő fogházzal rendeli büntetni a törvényhozó.
Emlékeztetett arra is, hogy a Pásztor-ügyet első fokon egyszer már tárgyalta a veszprémi bíróság, s akkor is nyolc hónapi végrehajtható fogházbüntetést kapott a vádlott. Azt az ítéletet azonban a másodfokon eljáró Veszprém Megyei Bíróság – megalapozatlanság és eljárási hibák miatt – hatályon kívül helyezte, és új eljárás lefolytatására utasította a városi bíróságot.
Az ügyet ezúttal másik bíró, Aradi-Kiss Zita tárgyalta és hozta meg az elsőfokú ítéletet. A fellebbezések miatt a Pásztor-ügy a megyei bíróságon folytatódik.