2011. május. 23. 05:04 MTI/Magyar Nemzet Utolsó frissítés: 2011. május. 23. 09:56 Itthon

MN: több milliárdos kereset Kapolyi László ellen

Tízmillió eurós kártérítési eljárás indul a bíróságon Kapolyi László volt MSZP-s képviselő ellen - számolt be a hétfői Magyar Nemzet.

A bíróságnak azt kell eldöntenie, köteles-e Kapolyi László 10 millió eurót, csaknem 2,6 milliárd forintot átutalni a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) többségi tulajdonában álló egyik társaságnak, a Kárpát Energo Zrt-nek. A követelést egy 2008-as hitelügylettel kapcsolatban támasztották Kapolyival szemben, aki alaptalannak tartja az igényt.

A kereset szerint Kapolyi, az általa vállaltakkal szemben, az MVM hozzájárulása nélkül kötött nagy összegű hitelszerződést, amelynek alapján a Kárpát Energo - amelynek Kapolyi és az MVM volt a tulajdonosa - 33 millió euró hitelt adott egy luxemburgi cégnek. A Kárpát Energo szerint a pénzből körülbelül 2,5 milliárd forintot a mai napig nem kaptak vissza.

A Fővárosi Bíróság sajtóirodájának tájékoztatása szerint Kapolyi vitatja a követelést, és ellenkérelmében valótlannak nevezte azt az állítást, hogy az MVM felhatalmazása nélkül írta volna alá a kölcsönszerződést, valamint hogy a megállapodásból a Kárpát Energónak kára származott volna - írja a lap.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.