Itthon MTI 2011. május. 19. 13:43

Mesterházy szerint szociális válságot idéz elő a Fidesz

Az ellenzéki politikus szerint a Fidesz megijedt a társadalmi felháborodástól, hiszen a parlamentben Lázár János fideszes frakcióvezető, a korengedményes nyugdíjak visszamenőleges megvonását lehetővé tevő alkotmánymódosítási indítvány egyik beterjesztője már arról beszélt, hogy a változás csak és kizárólag a rendvédelmi dolgozókra fog vonatkozni.

Az MSZP elnöke szerint a Fidesz - amely ellenzékben kiállt a szerzett jogok mellett - szociális válságot idéz elő azzal az alkotmánymódosítással, amellyel hatszázezer ember korengedményes nyugdíját el akarja venni. Mesterházy Attila csütörtöki, tatabányai sajtótájékoztatóján, a bezárt Rehling Konrád akna bejáratánál azt mondta: az alkotmánymódosítási javaslat szerint annak a nyugdíja, aki előbb ment nyugdíjba, mint az öregségi korhatár, elvehető, csökkenthető vagy átalakítható szociális ellátássá.

Az ellenzéki politikus szerint a Fidesz megijedt a társadalmi felháborodástól, hiszen a parlamentben Lázár már arról beszélt, hogy a változás csak és kizárólag a rendvédelmi dolgozókra fog vonatkozni. Az MSZP jogászai szerint, ha ez igaz lenne, akkor nem kellene hozzá alkotmánymódosítás, sőt, még törvénymódosítás sem - mondta Mesterházy Attila.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.