Sem a kormány, sem az oktatási államtitkárság nem gondolkodik tandíjfizetés bevezetésében, a Pokorni Zoltán által elmondott, kétségkívül létező lemorzsolódás ellen az államtitkárság álláspontja szerint a megelőzés a leghatékonyabb módszer - közölte az államtitkárság az MTI kérdésére.
Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke a TV2 Mokka című műsorában kedden azt mondta, hogy a tandíj nagymértékben rontja a hozzáférést. Ugyanakkor arról is beszélt, hogy azoknak a diákoknak, akik nem fejezik be a tanulmányaikat, szerinte utólag meg kellene fizetniük a képzésük költségeit. Ez a diákhitel rendszerén keresztül megoldható - közölte, hozzátéve, hogy a hallgatók 30-40 százaléka hagyja abba tanulmányait, nem szerzi meg diplomáját időre.
Hozzátették, hogy az államtitkárság nem ismeri részleteiben Pokorni Zoltán elgondolását, így a már említett, a tandíjat elutasító alapvetésen kívül csak nagy vonalakban lehet véleményezni. "Az utólagos tandíjbefizetés ötlete új keletű, első hallásra ötletszerű javaslat. Vajon gondolt-e rá a megfogalmazója, hogy ha egy-egy diáknak nem sikerül diplomát szereznie, akkor vélhetőleg nem fog tudni jobban fizető álláshoz jutni, tehát gyakorlatilag nem lesz rá esélye, hogy a diákhitelét, illetve a tandíját visszafizesse?" - tették fel a kérdést.
Az államtitkárság szerint inkább a bejutási követelmények emelésével és a képzésben történő előrehaladás szigorításával lehet biztosítani a diplomaszerzés mostaninál jobb esélyeit.