2011. május. 13. 11:11 MTI Utolsó frissítés: 2011. május. 13. 11:07 Itthon

Tizennégy év a szatymazi asszonyt megerőszakoló és megölő férfinak

Tizennégy év börtönbüntetésre ítélte első fokon a Csongrád Megyei Bíróság pénteken azt a férfit, aki meggyilkolt és megerőszakolt egy idős asszonyt.

Az ítélet szerint a 43 esztendős, büntetlen előéletű Bitó László 2010. április 27-én este a munka után kerékpárjával indult haza, menet közben betért egy kocsmába, ahol megivott 3-4 nagyfröccsöt. Ezután elment a későbbi sértetthez, egy egyedül élő 83 éves asszonyhoz, akit már gyermekkora óta ismert. 

A férfi beszélgetni kezdett az idős nővel, majd 10-15 perc után úgy döntött, közösülni fog vele. Amikor a sértett hátat fordított neki, a karjával átkulcsolta az asszony nyakát és a földre szorította. A nő megpróbált védekezni és segítségért kiáltani, de a vádlott tovább szorította, arcát öt percen át a földre nyomta, s amikor megszűnt a nő ellenállása, a férfi fajtalankodott az idős asszonnyal. A vádlott a tette után - félve annak következményeitől - bevonszolta a fáskamrába az akkor már csak hörgő sértettet, majd magára hagyta. 

Az asszony holttestét másnap délután a lánya és a sógornője találta meg. A szakértői vélemény szerint a sértett halálát fulladás okozta, a fojtogatás következtében eltört az asszony pajzsporca, s megsérültek a gége környéki izmai. A vádlottat 2010. május 7-én vették őrizetbe a rendőrök. 

A tárgyaláson a férfi bűnösnek vallotta magát, s többször is azt mondta, nem tud magyarázatot adni tettére, s nem akarta megölni az asszonyt. Az utolsó szó jogán elmondta, hogy megbánta tettét. A bíróság emberölés bűntettében és erőszakos közösülés kísérletében mondta ki bűnösnek a vádlottat, s ezért halmazati büntetésül tizennégy év börtönbüntetésre ítélte. Az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője enyhítés érdekében fellebbezést jelentett be az ítélet ellen, így az nem jogerős.

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.