2011. május. 13. 08:31 Népszabadság Utolsó frissítés: 2011. május. 13. 08:34 Itthon

Fodor Gábor: lenne igény egy liberális pártra

Fodor Gábor úgy látja, hogy egy masszív, elsősorban a városi lakosságba tartozó réteg jelenti a liberalizmus bázisát.

Azoknak a választóknak a jelentős része, akik korábban a liberálisokra szavaztak, ma nem nagyon találnak maguknak pártot, legfeljebb csak "kínjukban" szavaznak ide vagy oda – egyebek mellett erről beszélt tegnap Fodor Gábor, a szabad demokraták egykori elnöke az elsősorban politológia szakos egyetemistákból álló Policity nevű közösség konferenciasorozatának második részén. Fodor Gábor úgy véli: Magyarországon mindenképpen lenne igény egy liberális pártra. A Liberális kultúrkör Magyarországon című beszélgetésen az SZDSZ volt elnöke ezzel arra a kérdésre válaszolt, hogy 2014-ben lesz-e liberális párt a parlamentben - számol be a Népszabadság.

Fodor Gábor úgy látja, hogy egy masszív, elsősorban a városi lakosságba tartozó réteg jelenti a liberalizmus bázisát. Megjegyezte, hogy ezek között vannak, akik konzervatívabb, vannak akik szociális, és vannak akik a nemzeti liberális gondolathoz tartoznak. A beszélgetésen a volt elnöknek feltették azt a kérdést, hogy részese lenne-e az elkövetkező időkben egy új liberális pártnak. "Korai még erre válaszolni" – mondta, hozzátéve: "mindenkinek, aki érez magában tenni vágyást, végig kell gondolnia ezt a kérdést".

Fodor arra, hogy miért válhatott "szitokszóvá" a jobboldalon a liberalizmus és az SZDSZ neve, azt mondta: szerinte ez a rendszerváltással kapcsolatban sokakban meglévő csalódásra vezethető vissza. Hozzátette, hogy e mögött egyúttal az SZDSZ – különösen az utolsó évtizedben elkövetett – politikai hibái is meghúzódnak.

Tóth Csaba, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója a beszélgetésen azt mondta: "ha a mostani kormány intézkedései nem hívják elő a liberális ellenzést, akkor szerintem semmi nem fogja". Hangsúlyozta, ez nem azt jelenti, hogy a kabinet mindent rosszul csinál, hanem azt, hogy a kormány politikájában a szimbolikus, konzervatív, kereszténydemokrata típusú elemek, amelyek "kitermelik a maguk liberális ellenválaszát, azok lényegesen erősebbek, mint amit gondoltunk".

Megjegyezte, hogy ezek alapján minden esély megvan arra, hogy megjelenjen egy liberális ellenzék.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.