Itthon MTI 2011. május. 12. 18:54

Elárverezi elnöki ajándékait Sólyom László - fotó

Elárverezik jótékony célra azokat az ajándékokat, amelyeket Sólyom László köztársasági elnöki tisztsége betöltésének ideje alatt államfőként kapott. Az aukció bevételét a bakonyszücsi Daganatos Betegek Rehabilitációs Otthona kapja.

Összesen 350 tétel kerül kalapács alá a május 23-i árverésen a fővárosi Nagyházi Galéria és Aukciósházban. A kikiáltási árak ezer és háromszázezer forint között mozognak, ezzel szeretnék biztosítani, hogy minden segíteni vágyó találjon neki megfelelő cikket - mondta el Nagyházi Csaba, a galéria tulajdonosa csütörtökön. A kikiáltási árak alapján a végösszeg legalább 3,8 millió forint lesz. 

Egyiptomi faliszőnyeg.
MTI Fotó: Soós Lajos

A teljes bevételt a Pápa közelében lévő Bakonyszücsön működő Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthona kapja. Az idén huszonkettedik évébe lépő Második Otthon projekt a daganatos betegségben szenvedők, elsősorban a beteg gyerekek rehabilitációját segíti. Sólyom László volt köztársasági elnök az aukciót beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, a 2005 és 2010 között kapott ajándékok rendkívül sokszínűek, bár az eladásra kínált lista nem teljes: a könyveket például, amelyeket elnöksége ideje alatt kapott, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnak adományozta.

Indonéziai tőr.
MTI Fotó: Soós Lajos

Az otthon vezetője, Bakos-Tóth Márta elmondta, a gyerekek orvosi és pszichológusi segítséggel a kezelések szünetében, illetve az intenzív terápia befejezése után sorstársaik körében gyógyulhatnak tovább. Az intézményben nemcsak a betegeknek, hanem perifériára szorult testvéreiknek, a krízishelyzetben lévő szülőknek is segítséget nyújtanak. A családoknak lehetőségük van rá, hogy együtt legyenek Bakonyszücsön.

MTI Fotó: Soós Lajos

Sólyom László kiemelte: a Második Otthon sok csodálatos gyógyulás és sajnos esetenként tragédiák színhelye is. Komoly szakmai hátterű intézményről van szó, amely nagyon fontos munkát végez. A otthonba érkező gyerekek nem kórházi körülmények és fehér ruhás orvosok között pihenik ki  a kezelések fájdalmait, hanem családjuk és sorstársaik körében tanulva és játszva térhetnek vissza a mindennapi életbe - mondta el az egykori államfő. Az árverés teljes katalógusa látható. Az eladásra kínált tárgyak személyesen is megtekinthetők a galériában május 13. és 20. között.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.