A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerint talán el se indultak még a buszok Gyöngyöspatáról, "már a nyugati sajtóorgánumokban megjelentek a hírek, tehát nyilán ez nem véletlen, hogy így volt".

"Nagyon kritikusnak látom azt a szerepet, amit ő ebben az ügyben (játszott), és elítélendőnek is tartom, ez az én magánvéleményem jelenleg" - jelentette ki az államtitkár. "Majd ha lezárul a vizsgálat, akkor látni fogjuk, hogy kiknek volt az érdeke az, hogy ilyen kis nagypénteki akciókkal örvendeztessék meg a nemzetközi nyilvánosságot" - fogalmazott, hozzátéve, "talán el se indultak még a buszok Gyöngyöspatáról, már a nyugati sajtóorgánumokban megjelentek a hírek, tehát nyilán ez nem véletlen, hogy így volt".
Balog Zoltán azt mondta, ha az Országgyűlés vizsgálatot tart a gyöngyöspatai eseményekről, akkor azon Richard Fieldnek meg kell jelenni, "ha valakinek az az önképe, hogy segíteni akar ennek az országnak, akkor azt gondolom, hogy el kell menni és ott helyt kell állni".