Itthon MTI 2011. május. 11. 13:22

Félmilliárdos kárt okozott a tűz Királyszentistvánon

Legalább félmilliárd forintos kár keletkezett a kedd éjszakai tűzben a Veszprém megyei Királyszentistvánon lévő hulladéklerakó és -feldolgozó üzemben.

A háromezer négyzetméter alapterületű tárolóban és feldolgozóban többszáz köbméter kommunális hulladék égett el, tönkrementek a technológiai berendezések is. A tűzben megégett, megrongálódott egy rakodógép és egy teherautó is.

A hulladékkezelő közvetlen környezetében viszont a bűz nehezen elviselhető, de a levegőbe nem került ki káros anyag. A megyei katasztrófavédelem veszélyelhárító egysége folyamatosan mérte és méri a levegő szennyezettségét.

Czaun János, az Észak-balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás elnöke szerdán a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a hulladéklerakó és -feldolgozó átadás-átvételét mostanában intézték, a próbaüzeme zajlott, azaz még nem a társulás működtette a telephelyet. Mint mondta, szerda hajnalban az volt az első kérdése a kivitelező cég vezetőjéhez, hogy van-e a beruházásnak biztosítása, s erre igenlő választ kapott.

A 7,5 milliárd forintba kerülő, 14 hektárnyi területen létesített üzem 158 település kommunális hulladékát fogadta és dolgozta fel; évente 120 ezer tonnányi szemét feldolgozására alkalmas, illetőleg ennek 60 százalékát újrahasznosítja a rendszer. Czaun János szerint legalább fél év eltelik, mire a királyszentistváni feldolgozó újra hulladékot fogadhat. A szemétszállítási szolgáltatás addig is folyamatos lesz, a konzorciumban érdekelt 158 település kommunális hulladékát mostantól Ajkára, Veszprémbe és Zalahalápra szállítják.

A tűz keletkezési oka egyelőre még ismeretlen, a vizsgálat tart - közölte Sztanke Zoltán, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese.

MTI Fotó: Nagy Lajos
MTI Fotó: Nagy Lajos

 

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.