Már 90 ezren jelentkeztek önkéntes szemétszedőnek
Május 21-én, szombaton országos, önkéntes lakossági szemétgyűjtő akciót szerveznek, az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA), valamint a megyei önkéntes centrumok (ÖC) és a vízügyi igazgatóságok koordinálásával. A gyűjtés apropóját az adja, hogy 2011 az Önkéntesség Európai Éve.
A Teszedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért elnevezésű kezdeményezéshez már több mint 90 ezren csatlakoztak. Az esemény miskolci, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság székhelyén tartott sajtótájékoztatóján Vért András, a Vidékfejlesztési Minisztérium kommunikációs tanácsadója kedden azt mondta: hatalmas a feladat, hiszen a hulladéklerakóknak és -kezelőknek ezen az egy napon kell befogadniuk és ártalmatlanítaniuk az összeszedett szemetet. Ennek a költségvonzata is tetemes, tehát az akciónak már önmagában is nagy a sikere, mivel az országban működő 71 lerakó is a feladat mellé állt.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kitért arra, hogy május 21-én az egész országot mozgósítani kívánják, önkéntesek, baráti társaságok, lakóközösségek, civil szervezetek, iskolák, önkormányzatok és vállalatok sokaságának bevonásával. Hangsúlyozta: azért kérte a vízügyi igazgatóságokat a koordináló szerepre - a rendkívüli nehéz, árvíz utáni helyzetek ellenére is -, mert ők azok, akik a legnagyobb infrastruktúrával rendelkeznek, és a nemzeti parkok szakértelmével karöltve közösen szervezik meg a feladatokat az akció sikere érdekében.
Mint mondta, a Teszedd! szerethető, "jó értelemben véve ökumenikus akció, politikamentes”. A vízügyi igazgatóságok, környezetvédelmi felügyelőségek, a települések, önkormányzatok is nagy hagyományokkal rendelkeznek a szemétszedés kapcsán, de ez az esemény kiemelten fontos, hiszen ez az első, egy napra összpontosított országos szervezésű kezdeményezés, ennek alapján az kiderül, mennyi hulladékot tudnak közösen összegyűjteni. Borsod-Abaúj-Zemplénből eddig 2069-en jelentkeztek, ezek között vannak magánszemélyek, önkormányzatok, civil szervezetek, vállalkozók. Heves megyéből 1667-en regisztráltak eddig, de a jelentkezésnek nincs vége, ugyanis a kampány jelenleg is tart.
Rácz Miklós, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője beszámolt arról, hogy árvizek után a külföldi árterekről elsősorban kommunális hulladékok tömege érkezik a vízfolyásokon, ez pedig nemcsak esztétikai kérdés. Az egyik legnagyobb hulladékszennyezés 2004-ben vonult le a Tiszán, amelyet az intenzív áradás miatt csak a Tisza Tokaj alatti szakaszán uszályokból összeállított mederzár kialakításával sikerült felfogni és kiszedni a folyóból. Akkor több mint 2400 köbméternyi kommunális hulladékot - elsősorban uszadékfát és PET palackot - távolítottak el - részletezte. A május 21-i akcióra a vízügyi igazgatóság - partnereivel együtt - összeállított egy hulladéktérképet, amely csaknem 70 helyszínen mintegy 2500 köbméter illegálisan lerakott hulladékot jelöl, volumenében mindez megközelíti, sőt meghaladhatja a 2004-ben eltávolított mennyiséget - jegyzete meg az igazgató.