Itthon FH 2011. május. 10. 16:31

Eljárás indul a zászlóégető nyugdíjas ellen

Összesen három eset miatt indított eljárást a rendőrség a pénteki, fővárosi rendvédelmi demonstráción történtek kapcsán.

MTI Fotó
Nem indul eljárás az ellen a tűzoltó ellen, aki bitófára akasztott narancsokkal és szegfűkkel jelent meg a demonstráción. A rendőrség szerint ezzel sem szabálysértést, sem bűncselekményt nem valósított meg.

A demonstráción egy nyugdíjas tűzoltó gyújtott fel egy izraeli zászlóhoz hasonló fehér anyagot. Egy zuglói rendőrnél pedig tiltott pirotechnikai eszközt találtak. Napközben egy embert fogtak el a rendőrök, aki a Belvárosban járkálva azt mondta az embereknek, hogy terrorista és robbantani fog. A pirotechnikai eszköz miatt előállított tüntető ügyében nem közölhetett részleteket a rendőrség.

Arról viszont tájékoztattak, hogy ezen az eseten kívül két eljárás indult: egy ember ellen közveszéllyel fenyegetés vétség, egy másik résztvevő ellen pedig nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság miatt. Úgy tudni, utóbbi a "zászlóégető", előbbi pedig napközben a Belvárosban ment oda emberekhez azzal, hogy egy külföldi terrorista sejt tagja, azonban nem tudni, köze van-e a tüntetéshez.

Hirdetés
Itthon HVG 2025. április. 13. 17:05

Magyar Péter: A Tisza győzni fog, mert a haza nem, de a Fidesz lehet ellenzékben

Száztizenöt állomásos országjárásáról visszatérve Magyar Péter Budapesten, a Műegyetemnél tart eredményváró rendezvényt. Az már a pártelnök beszéde előtt kiderült, hogy a vártnál is többen, 1,1 millióan szavaztak a Tisza Párt akcióján, a Nemzet hangján, és ismertették a 12+1 kérdés részletes eredményeit is. Magyar biztos a 2026-os győzelemben, és elárulta, miket tesz majd a Tisza-kormány.