Itthon MTI 2011. május. 10. 17:52

ÁSZ: a Rogán vezette bizottság törvényjavaslatát engedték tovább

Az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága általános vitára alkalmasnak tartotta keddi ülésén az Állami Számvevőszékről (ÁSZ) szóló törvényjavaslatot, amelyet a gazdasági és informatikai bizottságnyújtott be, nem támogatta ugyanakkor a Nyikos László és Bödecs Barna (Jobbik) által az ÁSZ-ról egyéni indítványként benyújtott törvényjavaslat tárgysorozatba vételét.

MTI Fotó: Kovács Tamás
Rogán Antal (Fidesz), a gazdasági bizottság elnöke elmondta: a bevált elemeken nem kívántak változtatni, az ÁSZ azonban számos területen nem tudta feladatát betölteni, ezért számos változtatásra szükség volt. A hivatali típusú számvevőszék megmarad, de erősebb jogosítványokkal; a törvényjavaslat megteremti a következményekkel járó ellenőrzést, amihez a Btk. módosítása kapcsolódik - ismertette.

Nyikos László, a költségvetési bizottság elnöke fércmunkának nevezte a gazdasági bizottság javaslatát. A két javaslat közötti koncepcionális különbség szerinte, hogy az általuk benyújtott tervezet nem javasolja az ÁSZ-nak a helyi önkormányzatok ellenőrzését; ez jellemzően kormányzati feladat, a Belügyminisztériumnak kellene átvennie - mondta.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.