Nem tűnt el, hanem fia gyilkolta meg a gyulai férfit
Fia gyilkolta meg azt az 59 éves férfit, akinek eltűnését a felesége jelentette a rendőrségen.
A Gyulai Rendőrkapitányságon szerda reggel egy asszony jelentette be 59 éves férje eltűnését. A kapitányság munkatársai közigazgatási hatósági eljárás keretében kezdték meg a férfi felkutatását, ám ennek során adatok merültek fel, amelyek nem zárták ki, hogy a férfi bűncselekmény áldozata lett. Ezért az eljárást a Gyulai Rendőrkapitányság átadta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának, ahol már emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatták a nyomozást.
Ennek során szerda délutánra kiderült, hogy a reggel még eltűntként bejelentett 59 éves férfit Gyula belvárosában található házában - a nyomozás eddigi adatai szerint - 31 éves fia megölte, a holttestet megpróbálta eltüntetni, ám a nyomozók megtalálták - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Pengő Erzsébet, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Aki azonban nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, hogy milyen adatok írták felül az eltűnésről szóló történetet, s hogy a meggyilkolt férfit a fia hogyan akarta eltüntetni. Így azt sem tudni egyelőre, pontosan hol találták meg a holttestet.