"A Fidesznek az a jó, ha Gyurcsány Ferenc aktív"
A Fidesznek nem érdeke, hogy leültesse Gyurcsány Ferencet, inkább az, hogy a volt miniszterelnök "itt zsizsegjen a közéletben" - fogalmazott Magyar Kornélia politikai elemző a Klubrádióban.
Gyurcsány Ferenc esetében az a legizgalmasabb kérdés, hogy milyen politikai érdekek húzódnak annak hátterében, hogy az ügyészség pénteken kérte Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését, mivel gyanúsítottként akarják kihallgatni a sukorói telekcsere miatt - mondta Magyar Kornélia a politikai elemző a Klubrádióban.
A Fidesznek ugyanis nem érdeke, hogy leültesse Gyurcsány Ferencet, inkább az, hogy a volt miniszterelnök "itt zsizsegjen a közéletben" - fogalmazott a politikai elemző, aki szerint a volt miniszterelnök politikai hasznot is húzhat a dologból. A Fidesznek az a jó, ha Gyurcsány Ferenc aktív. Ráadásul, ha az eljárás közben kiderül, hogy nincs bizonyíték a volt miniszterelnökkel szemben, akkor az egész ügy a visszájára fordul - hangsúlyozta a Klubrádióban Magyar Kornélia.
A Fidesz célja inkább az lehet, hogy több évig elhúzza a procedúrát, így sokáig el lehet mondani, hogy Gyurcsány Ferenc a gyanúsított. A túlzottan erős konzervatív értéktelítettség össze tudja hozni a nem Fideszre szavazókat, akik jelenleg a bizonytalanok egyre növekvő táborát gyarapítják - tette hozzá.