A családi adókedvezmény jó, de nem biztos, hogy elég a gyermekek számának növeléséhez - vélik a családok jólétéről tanulmányt közlő OECD-szakemberek. A nemzetközi szervezet a gyermekek felügyeletét biztosító intézményrendszerben, a nők foglalkoztatásában és a családbarát munkahelyekben látja a megoldást. A tanácsokat pedig érdemes lenne megfogadnunk, mert termékenységi rátánk jóval elmarad a tagországok átlagától.
A magyar édesanyák foglalkoztatása volt tavaly a legalacsonyabb az európai OECD-tagországok között – állapítja meg a szervezet legújabb, Doing Better For Families című, a családok jólétéről szóló tanulmánykötetében. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) - melynek Magyarország 1996 óta tagja - történetében először közöl a témában átfogó tanulmányt, melyben egy rövid fejezet a magyar tapasztalatokkal foglalkozik.
A kutatás többek között arra kereste a választ, hogy a tagországok családtámogatási rendszerei közül melyek lehetnek eredményesek, nőttek-e az elmúlt évtizedekben a családokra költött állami források, s azt is vizsgálták, hogy a nők foglalkoztatása milyen hatással van a gyermekvállalási kedvre, illetve a gyermkeszegénységre. Azzal is foglalkoztak, milyen eszközökkel csökkenthető a gyermekszegénység, különös tekintettel a gyermekeiket egyedül nevelő szülők helyzetére.
Az OECD tagállamaiban átlagosan 1,7 a termékenységi ráta, vagyis a statisztika nyelvén ennyi gyermek jut egy nőre. Ez a szám az elmúlt három évtized alatt 2,2-ról zuhant erre a szintre. Magyarország azonban még a jelenlegi nemzetközi átlagnál is alacsonyabb mutatóval bír, hazánk mellett ugyanis az 1,33-as szám szerepel a termékenységi rátákat összesítő táblázatban. A szervezet szakemberei összefoglalójukban azt írják: ezzel a tagállamok között a harmadik legalacsonyabb rátával rendelkezünk. A termékenység csökkenése a nyolcvanas években kezdődött, s a kilencvenes évek elején felgyorsult. 2000 óta az arányszám nem nagyon változott, míg az OECD-országok közel felében 2002-t követően már növekedést tapasztaltak.
A szervezet szakértői rámutatnak, hogy az alacsony termékenység „kéz a kézben jár” a nők alacsony foglalkoztatásával, amely 2010-ben nálunk 50 százalék körül mozgott csupán. A tanulmány kiemeli, hogy Magyarországon az átlagosnál (a tagállamok esetében 2,2 százalék) többet, egy 2007-es adat szerint a GDP 3,3 százalékát fordítják a családok támogatására. Hangsúlyozzák ugyanakkor azt is, hogy ennek az összegnek csak egyharmada szolgál forrásul a gyermekfelügyelet különböző formáinak (például bölcsődék, óvodák) biztosítására, létrehozására – míg az 1,7-es termékenységi rátával bíró tagállamokban jóval magasabb, 43 százalék.
Hazánkkal kapcsolatban azt is kiemelik: a magyar gyermekeknek csupán 9 százaléka kerül 3 éves kora előtt gyermekfelügyeletről gondoskodó intézménybe, pedig a lisszaboni stratégiában rögzített európai uniós célkitűzés 33 százalék. Ezt a számot nyilván az is befolyásolja, hogy míg nálunk a gyerek három éves koráig maradhat otthon az anyuka, addig az OECD-átlag másfél év. A Fidesz-kormány által bevezetett családi adókedvezménnyel kapcsolatban úgy fogalmaznak: pozitív hatással lehet a gyermekvállalásra, de emlékeztetnek arra, hogy a tapasztalatok szerint az anyagi támogatásnál hatékonyabb eszköz a gyermekfelügyelet biztosítása, amennyiben a több gyermek születése a cél.
Utóbbi megállapítás nem csupán Magyarország esetében igaz. A kutatás készítői hangsúlyozzák, hogy a gyermekvállalás ösztönzésében, a családok elszegényedésének megállításában azok a rendszerek lehetnek sikeresek, amelyek egyszerre támogatják a szülővé válást és a gyermek melletti munkavégzést is. Ideális esetben ez az anyagi támogatásokon túl egy hatékony szolgáltatói, vagyis a gyermekfelügyeletet magas színvonalon – már kora gyermekkortól - ellátó infrastruktúrát, s családbarát munkahelyeket jelent. A kívánatos, ám csak részben vagy kevés helyen megvalósuló körülmények kapcsán ugyanakkor azt is megállapítják az OECD szakemberei, hogy 2025-30-ra valószínűleg nő az egyszemélyes háztartások, a gyermektelen párok és az elvált szülők száma majd – utóbbit 22-29 százalékra becsülik a mai 15 százalékos átlaggal szemben.
A tanulmány egyrészt megállapít már eddig is többnyire ismert tényeket: a gyermeküket egyedül nevelők, s a gyermekes családok sokkal inkább ki vannak téve az elszegényedésnek, mint a korábbi évtizedekben (amikor a nyugdíjasokat fenyegette leginkább ez a veszély). Arra is kitérnek, hogy a szegénységgel küzdő háztartásokban élő gyermekek száma folyamatosan nő, a tagállamok átlagát tekintve a gyerekek 12,7 százalékát érinti ez a probléma. Izraelben, Mexikóban, Törökországban és Lengyelországban például minden ötödik gyermek szegénységben él.
A gyermekszegénységgel kapcsolatban azt is kiemelik: bár a nyolcvanas évek óta nőtt a családok bevétele, ezzel együtt azonban nőtt a gyermekszegénység is – ez alól csak azok az országok a kivételek, ahol történelmileg is magas ez az arány, mint Chile, Olaszország vagy éppen Nagy-Britannia. Azokban az országokban azonban általában alacsonyabb a gyermekszegénység, ahol magas a nők foglalkoztatásának aránya, vagyis a gyermekek mellett is el tudnak helyezkedni az anyukák.
Érdekes adatokkal is szolgál a kutatás. Ilyen például, hogy az 1965-ben született nőket vizsgálva kiderül, hogy Nagy-Britanniában és Spanyolországban van a legtöbb gyermektelenséget választó nő (20 százalék felett), míg Magyarországon, Csehországban, Szlovéniában, Portugáliában és Mexikóban van a legkevesebb ilyen asszony (arányuk 10 százalék alatt van). Ha már rátákról van szó, azt is megállapították, hogy nő a gyermektelen kapcsolatban élő 25-49 év közötti nők száma is. Negyven százalék felett van Ausztriában, Finnországban, Németországban és Görögország. Mindez annak is a következménye, hogy ma már a 35 év alatti nők egyharmada szerez diplomát, míg húsz évvel ezelőtt csupán 20 százalékukra volt ez igaz. A szakmai ambíciók, az anyagi biztonság, a háztartási munkából a nőkre háruló többletmunka miatt azonban sokan halogatják, kitolják a gyermekvállalás idejét: míg 1980-ban 24 éves kor volt az átlag az OECD tagállamokban, addig 2008-ra ez 28 év lett.
A tanulmány beidézi azt a 2005-2006-ban készült felmérést is, amikor 11-15 éves kamaszokat arra kértek, hogy egy tízes skálán jelöljék meg, mennyire elégedettek az életükkel (a legpozitívabb a 10-es érték volt). A felmérésből kiderült, hogy a tagállamokban élő gyermekek átlaga 6-os lett, a legelégedettebbek a holland, finn és spanyol gyerekek voltak, míg a magyar fiatalok a lista végén álltak – bár nem sokkal elmaradva az átlagos értéktől.
A tanulmány készítői összefoglalójukban arra jutnak, segíteni kell a családokat abban, hogy a gyermekekről való gondoskodást és a munkavégzést kombinálhassák. A férfiakat ösztönözni kell arra, hogy nagyobb részt vállaljanak a házimunkából, s emellett olyan, a gyermekek ellátását biztosító intézményrendszert kell létrehozni, amely különösen ügyel a szegény családokban élő gyerekekre. „Családbarát munkahelyekre van szükség, férfiak és nők számára biztosított egyenlő karrier lehetőségekre, arra, hogy a felelősség-megosztás ne csak gazdasági, de erkölcsi, politikai értelemben is megvalósuljon”- hangsúlyozta a tanulmány kapcsán az OECD főtitkár Angel Gurría. Addig is, amíg ez megvalósul, az északi országok, Nagy-Britannia és Franciaország családtámogatási rendszerét érdemes tanulmányozni – a kutatás szerint ugyanis a jelenlegi tények ismeretében ezek tűnnek a leghatékonyabbnak a gyermek- és munkavállalás támogatásában.
