Itthon Szegő Péter 2011. április. 26. 14:17

Lendvai Ildikót már fel sem ismerik a Parlamentnél

Tudósítónk beszámolója szerint Lendvai Ildikónak ma igazolnia kellett magát az Országháznál, mert az egyik kormányőr nem ismerte fel.

A Kossuth térnek a Parlament előtti, a járókelők elől lezárt részének déli bejáratánál Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöknője fölmutatta képviselői igazolványát, majd ugyanazzal a svunggal haladt a Parlament déli kapujához. Az egyik kormányőr – aki ezek szerint nem látta az igazolványt – Lendvai után szólt, hogy igazolja magát. Társa világosította föl, hogy Lendvairól van szó. Az egyik kormányőr tehát nem ismerte fel a legnagyobb ellenzéki párt volt elnöknőjét.
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2024. december. 16. 19:30

Rendszerváltás 35 – Belarusz, az ország, amely alól kidőlt a Szovjetunió

A totális szovjetorosz elnyomás sikerrel járt a nemzeti kultúra felszámolására indított hadjáratával, a gazdasági mutatók jók voltak, így az általános életszínvonal is szovjet viszonylatban magasnak volt tekinthető és ebből kifolyólag egészen a ’80-as évek második feléig Belarusz lakosságának nagy része semmiféle komoly változásra nem vágyott. Aztán jött Csernobil és utána egymást követően potyogtak ki a szó szoros értelmében vett csontvázak a szovjet múlt rég eltemetett szekrényéből. Ám még ezek sem ingatták meg a tagköztársaság népének bizalmát a szovjet keretrendszerben, és ha nem omlik össze a Szovjetunió, Belarusz talán még ma is önként és dalolva lenne a része. Bendarzsevszkij Anton külpolitikai elemzővel, a posztszovjet térség szakértőjével beszélgettünk.