Kehi: óriási kár érte az államot a Nemzeti Üdülési Alapítvány miatt
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány pazarló vagyongazdálkodást folytatott a szervezet 1992-es megalapítása óta - derül ki a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálatából.
Több száz millió forintos vagyoni hátrány érte a magyar államot a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány pazarló vagyongazdálkodása miatt, a szervezet 1992-es megalapítása óta - tudta meg a HírTV és a Magyar Nemzet a Kormányzati Ellenőrzési Hivataltól.
A Magyar Nemzet csütörtöki számában ismerteti: a Kehi a szervezet 2005 és 2009 között végzett vagyongazdálkodását vizsgálta. A most elkészült jelentés szerint az alapítvány 1992-ben induló vagyonként 365 ingatlant - köztük számos nagy értékű szállodát - kapott, azonban ezek közül ma már egyetlenegy sincs az alapítvány közvetlen tulajdonában. Megállapították azt is, hogy az alapítvány 500 millió forintot szakszervezeteknek fizetett ki, üdülési csekk népszerűsítése címén. Ráadásul a hivatal által megismert kuratóriumi jegyzőkönyvekből kiderült, hogy a "burkolt támogatás célja a szakszervezeti vezetők rekreációja volt" - írja a lap.
A pénzből a Kehi megállapítása szerint 20 ezer szociálisan rászoruló ember kedvezményes üdülését kellett volna biztosítani. Kiderült, hogy az alapítvány a vizsgált időszakban több mint 15 millió forintért bízott meg ügyvédi irodákat olyan tevékenységekkel, amelyekért állandó jogi képviselőjét havonta fizették. Emellett többször kötöttek szerződést korábbi döntések utólagos értékelésére. A vizsgálat szerint az alapítvány dolgozói messze az átlag felett kerestek, például 2009-ben az átlagjövedelmük meghaladta a 700 ezer forintot, ami a Kehi szerint nem volt arányban az elvégzett munkával - írja a lap.