Az adatvédelmi biztos aktív volt 2010-ben
A határozott jogérvényesítés érdekében lépett fel tavaly az adatvédelmi biztos, tevékenységét a kötelező erejű jogosítványok alkalmazása jellemezte. Jóri András az Országgyűlésnek megküldött 2010-es beszámolója szerint összesen 18 625 ügyet kezelt, a legtöbbet az intézmény eddigi történetében.
A parlamenti biztos jogérvényesítő szerepének erősítését jól mutatta az első, bíróság által jóváhagyott határozat, az első felszólítás, az első feljelentések - írta az ombudsman az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében. Tájékoztatása szerint múlt évi tevékenysége három fő témával jellemezhető, ezek az adatvédelem és az adatnyilvánosság új egyensúlyának keresése, az adott keretek között a "keményebb", illetve kötelező erejű eszközök alkalmazása (sokszor először az intézmény történetében), valamint az alkotmányozásban való részvétel.
Mint írta, jogértelmezéssel és jogalkotási javaslatokkal igyekezett az adatvédelem és az adatnyilvánosság új egyensúlyát létrehozni. A célja az volt, hogy a jogértelmezés nyomán az adatvédelem hatékony magánszféravédő joganyagként működjön, de ne váljon a közérdekű adatok megismerésének öncélú akadályává.
A választási kampánnyal összefüggő adatkezelésekről szóló ajánlás az adatvédelmi törvény célhoz kötöttségi követelményének értelmezésével juttatta érvényre a magánszféra védelmének szempontjait, és tett különbséget az egyén magánéletbeli vagy hivatali szerepeihez kapcsolódó magánszféra terjedelme között. E célt szolgálta az adatvédelmi napon a kamerás megfigyelésről tartott konferencia is - tette hozzá az ombudsman.
Beszámolója szerint kiemelten foglalkoztatta a közvéleményt 2010-ben, hogy rögzíthető-e a rendőri intézkedés, nyilvános-e az intézkedő rendőr arcképe, milyen terjedelemben hozhat nyilvánosságra személyes adatokat az átláthatóságot szolgáló közérdekből a tényfeltáró újságíró, s nyilvános-e a rektorok fizetése.
Az adatvédelmi biztos kiemelte, hogy állásfoglalásai mindenkor a nyilvánosság erősítését szolgálták, a személyes adatok megfelelő védelme mellett.
Utalt arra, hogy 2010-ben először alkalmazott az adatvédelmi biztosi intézmény ombudsmani jellegű működésén túlmutató, kötelező erejű jogosítványokat. Egy lakásszövetkezet jogszerűtlen kamerás megfigyelése ügyében a bíróság jogerős határozatában erősítette meg az adatvédelmi biztost, aki korábban határozattal megtiltotta az adatkezelést.
Jóri András hozzátette, hogy tavaly élt először az adatvédelmi törvény által biztosított, s a 2009-es, a minősített adatok védelméről szóló törvény által újraszabályozott felszólítás lehetőségével. Az ügy tárgya ellenzéki parlamenti képviselők átvilágítása kapcsán keletkezett minősített adatok minősítésének indokoltsága volt: a minősítőt felszólította a minősítés törlésére. Az adatkezelő a felszólítás ellen nem fordult bírósághoz, ezért az adatok nyilvánosságra kerültek.
Az ombudsman kitért arra, hogy 2010-ben feljelentést tett olyan ügyekben, amelyekben a jogérvényesítéshez nem elegendőek az adatvédelmi biztosi eszközök: a közösségi hálózatokon közzétett képeket jogsértő módon újraközlő, bűncselekmények elkövetésének gyanúját is felvető internetes oldalak ügyében fordult a rendőrséghez.
Mint a közleményben olvasható, Jóri András a folyamatban lévő alkotmányozás keretében az adatvédelmi biztos helyett parlamenti információs biztos létrehozását javasolta, hatósági hatáskörökkel, saját hivatali szervezettel, álláspontja szerint e szerv biztosíthatja az adatvédelmi és a még hangsúlyosabb, információszabadsággal kapcsolatos hatáskörök gyakorlásához szükséges függetlenséget.