2011. április. 08. 12:11 MTI Utolsó frissítés: 2011. április. 08. 12:10 Itthon

MSZP: mélyponton a honvédelem költségvetési támogatása

Az MSZP szerint először fordul elő, hogy a honvédelmi kiadások nem érik el a bruttó hazai termék egy százalékát, amit súlyosbít a Honvédelmi Minisztériumot érintő 26 milliárd forintos költségvetési zárolás.

Iváncsik Imre országgyűlési képviselő pénteken sajtótájékoztatón felidézte: a Fidesz ellenzékben rendre azért kritizálta a kormányt, amiért alacsony a honvédelmi kiadások GDP-hez viszonyított aránya. Az azonban - folytatta - még a pénzügyi válság alatt sem fordult elő, hogy ez egy százalék alá csökkenjen.

Az ellenzéki politikus arról is szólt, hogy a 250 milliárd forintos stabilitási tartalék létrehozása miatt a honvédelmi tárcától 26 milliárd forintot vontak el, "az egyébként is nyomorult költségvetés" 10 százalékát. Mint mondta, ezért létszámstopot kellett bevezetni, megtiltották a határozott idejű szerződéssel rendelkezők továbbfoglalkoztatását, 50 százalékkal csökkentették a túlórakeretet és leállították a fejlesztéseket, a gépjárművek, fegyverek beszerzését.

Elmondta: a ciklus elején a honvédség legkorszerűbb, ötmilliárd forintért felújított laktanyáját, a Támogató Dandárét térítés nélkül átadták a Terrorelhárítási Központnak. Kifogásolta a szolgálati nyugdíj tervezett megszüntetését is.

Kitért arra, hogy az előző kormány idején elfogadott Nemzeti Katonai Stratégiát nem vizsgálták felül, de az abban foglaltak elérése érdekében a kormányváltás óta szinte semmi sem történt. Példaként hozta annak a programnak a leállítását, amely a haderőben tovább nem szolgáló katonák munkaerőpiacra való visszatérését támogatta, illetve hogy a tervezett fejlesztés helyett "felszámolják" a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemet (amely a jövőre létrejövő Nemzeti Közszolgálati Egyetembe olvad be). Hozzátette: nem történt semmi a szárazföldi haderőnem technikai fejlesztése érdekében, a légierőnél csökkentették a repülési órák számát, és a honvédelmi vezetés mindössze üzemképtelen MI8-as helikoptereket szerzett be.

Arra az újságírói felvetésre reagálva, hogy az ügyészség hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanújával újabb nyomozást rendelt el a Honvédelmi Minisztérium cégeinél - a HM Rekreációs és Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft.-nél és a Térképészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-nél - történtek miatt, Iváncsik Imre elmondta: sajnálatos, hogy súlyos visszaélések voltak, lehettek a honvédségnél, és a mindenkivel szemben, aki bűnt követett el, el kell járni, az ártatlanság vélelmének fenntartásával.

Hirdetés