2011. április. 07. 16:47 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. április. 07. 16:39 Itthon

Még mindig nem tudják, hol írja alá Schmitt az Alkotmányt

A hivatalos kommunikáció szerint még nem döntötték el, hol fogja aláírni Schmitt Pál köztársasági elnök az új Alkotmányt.

A parlament sajtóosztálya, a köztársasági elnök hivatala és a Miniszterelnökség sajtóosztálya is csak annyit tudott közölni az Alkotmány aláírásának helyszínéről és körülményeiről: amint lesz döntés, azonnal közlik, egyelőre nem tudják. Azzal kapcsolatban sem tudtak felvilágosítást adni, hogy milyen tervezett programja lesz az eseménynek.

A válaszok azért is furcsák, mert bár az alkotmányozás folyamata viharos,  vitákkal terhelt, s még azt sem tudni, tulajdonképpen ki nyerhet vele, az a forgatókönyv azonban már biztosnak tűnik: április 18-án lesz a zárószavazás, 25-én pedig ünnepélyes keretek között írják alá az új alaptörvényt.

Schmitt Pál korábban, országjáró turnéja egyik állomásán, Cserkeszőlőn március végén úgy fogalmazott: azt szeretné, ha az aláírás ünnepélyes és méltó helyen lenne, amire majd az emberek szívesen emlékeznek, de a helyszínről a parlament dönthet majd. Elsősorban Szent Istvánhoz kötődő városok azok, jöhetnek szóba: Esztergom, Székesfehérvár, illetve a Parlament épülete - fogalmazott, de azt is hozzátette: találgatásba nem megy bele, "bízik az Országgyűlés közös bölcsességében, és azt fogja követni".

MTI: Soós Lajos
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.