2011. április. 06. 14:45 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2011. április. 06. 15:41 Itthon

Első fokon felmentették az UD-botrány vádlottait

Első fokon bűncselekmény hiányában felmentett a Fővárosi Bíróság a hivatali visszaélés vádja alól egy rendőrtisztet és öt vádlott-társát - közöttük az UD Vagyonvédelmi Zrt. vezérigazgatóját, Tóth Jánost. Az ítélet nem jogerős.

Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság szerdán hirdette ki az ítéletet K. Tibor és öt vádlott-társa ügyében. Közülük az első- és a másodrendű vádlottat tettesként, a többieket felbujtóként vádolta az ügyészség a hivatali visszaélés bűncselekményével. Az elsőfokú ítélet indoklása szerint a hivatali visszaélés bűntette nem kizárólag szándékos, hanem célzatos bűncselekmény is, így a bűncselekmény elkövetésének megállapításához nem elég csupán a jogellenes magatartást, a célzatot (ami a jogtalan előny szerzése vagy a jogtalan hátrány okozása) is bizonyítani kell. Az ítélet szóbeli indoklásakor Kalina József bíró kiemelte, azért mentette fel a bíróság a vádlottakat, mert  a vádirat nem tartalmazott semmilyen megállapítást a célzatra vonatkozóan. Hiányzik tehát a bűncselekmény egyik törvényi tényállási eleme, így a bíróság bűncselekmény hiányában mentette fel a vádlottakat. Az UD Zrt-ügy ezen ágán azt követően indult büntetőeljárás, hogy az UD Zrt.-nél tartott házkutatások során telefon-híváslistákat találtak. Az ítélet nem jogerős, az ügyész fellebbezést jelentett be.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a harmadrendű vádlott, a KÉSZ Holding vezérigazgatója 2008 tavaszán megkereste a negyedrendű vádlottat, Tóth Jánost, az UD Zrt. vezetőjét és megkérte, gyűjtsék össze a KÉSZ Holding hat vezetője rendőrségi és adóhatósági nyilvántartásból származó személyes adatait. A megbízás teljesítése érdekében a vád szerint Tóth János megkereste az ötödrendű vádlottat, aki a hatodrendű vádlott bevonásával megkért egy rendőr őrnagyot, a későbbi első rendű vádlottat, hogy hivatali helyzetével visszaélve, jogosulatlanul nézze meg a hat vezetőnek a bűnügyi, személyi, útiokmány- és gépjármű nyilvántartóban szreplő adatait, sőt a velük azonos lakcímre bejelentettek személyes adatait is. A vád szerint a rendőr őrnagy teljesítette a kérést. Ezt követően az APEH egyik munkatársnője, a későbbi másodrendű vádlott segítségével megszerezték az adóhivatalnál található adatokat is. Mindezek alapján az ügyészség 6, illetve 12 rendbeli hivatali visszaéléssel vádolta meg az ügy vádlottait.
Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.