2011. március. 27. 18:13 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 27. 18:14 Itthon

Halálos baleset az M2-es fóti lehajtójánál

Egy ember életét vesztette, egy másik súlyosan megsérült az M2-es autóút fóti lehajtójánál vasárnap délután történt balesetben; az utat teljes szélességében lezárták - közölte a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.

Kisdi Máté tájékoztatása szerint az autóút Vác felé vezető oldalán, a fóti lehajtótól két kilométerre egy személykocsi és egy lakóautó ütközött össze eddig ismeretlen okból. A személygépkocsi vezetője a helyszínen meghalt, a roncsok közé szorult utasát - aki súlyos sérüléseket szenvedett - a tűzoltók szabadították ki. A lakókocsiban öten tartózkodtak, két felnőtt és három  gyermek, mindannyian könnyebben megsérültek.

Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, az elhunyt sofőr személyazonosságát még nem tudták megállapítani.     A helyszínelés és műszaki mentés befejezéséig teljes útzár van érvényben, a közlekedőket Göd, illetve Dunakeszi felé terelik.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.