Három éve nincs tető a lakók feje felett
Három éve nincs tető a terézvárosi Rippl-Rónai utca 32. szám alatt található társasházon. Az épület felújítása 2009-ben maradt félbe, azóta hever romokban az ingatlan. A beruházó ellen felszámolási eljárást indítottak és a neki nyújtott hitel kapcsán a rendőrség is vizsgálódott, A bonyodalmak ellenére lenne vállalkozó, aki befejezné a kivitelezést.
Nyolc évvel ezelőtt döntöttek úgy a 41 lakásos, Rippl-Rónai utcai társasházban élők, hogy az épületet felújíttatják. Ezt azonban saját anyagi forrásból nem tudták megoldani, ezért olyan vállalkozót kerestek, aki a tetőtérért cserébe kívül-belül rendbe hozza a több mint százéves házat. A felújítás elvégzésére a társasház 2004. december 3-án, a Pallas Invest Kft-vel kötött szerződést, amely a kivitelezést a tulajdonosi köréhez kötődő társaságra, a Lányi Anita Építészeti Stúdió Kft-re bízta.
Eszerint a Pallas Invest a háromemeletes ingatlanra két emeletet húzott volna fel, s az azokon megépülő tizenhat lakásért nem csak újjá varázsolta volna az épületet, hanem egy liftet is beszerelt volna. A cég természetesen hitelt vett fel; még pedig 2,4 millió svájci frankot (mintegy ötszázmillió forintot).
A munkák 2006 októberében kezdődtek. A tetőt 2008 tavaszán „kapták le” a házról, s a közös képviselő szerint körülbelül ekkortól indult a kálváriájuk. A leszedett tető helyére ugyanis – a megbeszéltekkel ellentétben – nem került vendégfödém, így a harmadik emeleti lakások sorozatosan beáznak. A helyzetet bonyolította, hogy a munkásokat hol itt, hol másik építkezésen foglalkoztatta a kivitelező, akivel a ház közös képviselője nehezen tudta felvenni a kapcsolatot. Sőt, amikor 2009 júniusában a társasházban közgyűlést tartottak, az építtető vállalkozás addig soha nem látott képviselőjével találkoztak a lakók. A férfi akkor azt közölte velük, hogy már egy éve ő a felelőse a beruházásnak.
A ház az eltelt időszak alatt jelentős károkat szenvedett. A felső emeleti lakások eláztak, a ház statikailag egyre gyengül. A tető hiánya miatt a kéményeket is veszélyesnek minősítették. Emiatt a társasház a Fővárosi és a Terézvárosi Önkormányzathoz fordult. A tőlük összekalapozott 2,3 millió forintból három kéményt tudtak rendbe tenni. Hadnagy József elmondta, hogy a megoldást egy új befektető jelenthetné, ám ez nem olyan egyszerű. A lakók ugyanis azt szeretnék, ha a kivitelezést átvevő cég nem csak a felújítást végezné el, hanem a lakásokban keletkezett károkat is rendezné.
A Pallas Invest (PI) Kft. jelenlegi ügyvezető igazgatója, Galambos Imre a hvg.hu-nak adott nyilatkozatát később visszavonta. Ő egyébként 2007-től irányítja a cég dolgait, de a Pallas Invest egyik, meghatározó tulajdonosának, a jelenleg felszámolás alatt álló Gilard Ingatlanfejlesztő Kft-nek 2004-es alapítása óta ő az ügyvezetője és egyik tulajdonosa. Információink szerint a Pallas Investtel szemben is van folyamatban felszámolási kérelem.
A Pallas Invest mellett egyébként a tulajdonosi körhöz köthető, a társasház kivitelezését 2008 őszéig végző Lányi Építészeti Stúdió Kft. szintén felszámolás alatt áll. A PI ügyvezetője – mint közölte – az építészeti stúdióval azért bontotta fel a szerződést, mert az nem teljesített. Galambos Imre egyébként a Lányi Kft-ben 2003-tól 2008-ig volt az egyik tag – bár a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium céginformációs rendszerében nincs adat arra vonatkozóan, hogy három évvel ezelőtt kiszállt a társaságból.
A felújításhoz kötődő cégek felszámolási sora ellenére a társasház jövője egyáltalán nem kilátástalan. Több befektető is jelentkezett, s közülük akad olyan, amelyik a lakók tetszését is elnyerte. Sós János a hvg.hu-nak csak annyit kívánt nyilatkozni, hogy várja a felszámoló kiírását az árverésre.
Az önkormányzat is „harcban áll” a beruházóval
A Rippl-Róna utcai társasház problémája ismert a Terézvárosi Önkormányzat előtt – közölték a hvg.hu-val. „Az ingatlan is azon társasházak közé tartozik, ahol a tetőtér beépítője félbehagyta a kivitelezési munkálatokat és ennek következtében több lakó lakása beázott és a szomszédos házban is kár keletkezett.” Az elmúlt években az építési hatóság többször intézkedett a félbehagyott kivitelezés miatt fennálló veszélyhelyzet elhárításáról. A beruházó azonban a füle botját sem mozdította.
Sajnálatos ténynek tartják az önkormányzat részéről, hogy az eredeti kivitelező az építkezés félbehagyása után a járdán, vagyis közterületen hagyta az építkezéshez odavitt liftet. Emiatt a kivitelező jelentős összegű közterület-használati díjjal tartozik az önkormányzatnak, melyet jogi úton be akarnak hajtani. Mivel azonban a cég felszámolás alatt áll, ennek eredménye kétséges – jelentették ki. Hozzátették: a lift járdán való elhelyezése miatt több lakossági bejelentést kaptak, és mert a társaság nem szállította az el, az önkormányzat megpróbálta elbontatni. Ennek költsége viszont több millió forint lett volna, melyet nem tudnak érvényesítni a kivitelezővel szemben, ezért a lift továbbra is ott van az utcán.
* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség
Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.